Rio 2016: Így talán izgalmasabb is volt a nézőknek – Hosszú

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.09. 06:48
null
Hosszú Katinkának pont úgy sikerült a 100 méteres hátúszása, ahogy szerette volna (Fotó: Szabó Miklós)
Hosszú Katinka a simán megnyert 400 méteres vegyes úszás után magyar idő szerint kedd hajnalban 100 háton szoros csatában lett olimpiai bajnok, s elmondta, amíg ő maga mindig is arra vágyott, hogy Egerszegi Krisztina módjára, fölényesen szerezzen aranyérmet, a nézők szerinte jobban élvezhették a szoros befutót.

Hosszú Katinka előbb olimpiai bajnok lett 100 méter háton, de csak később állt a mikrofonok elé, mivel nem sokkal később a 200 méter vegyes elődöntőjében is úsznia kellett.

„Tegnap azt mondtam, hogy ez a száz méter hát olyan, hogy az első helytől a nyolcadikig bármi lehet. Most kijött, hogy hányszor versenyeztem az elmúlt négy évben – mondta az M4 Sportnak a kétszeres olimpiai bajnok Hosszú Katinka. – Nagyon magabiztosan álltam fel, és tudtam, ha ki kell magamból hoznom a maximumot, azt meg tudom csinálni. Sikerült elérnem, hogy nem aggódom azon, mi lesz a végeredmény, hanem tényleg a kivitelezésre koncentrálok. Ez azért nem egyszerű, amikor olimpiai döntőben áll fel az ember. Még nem fogtam fel, már az eredményhirdetés alatt is próbáltam a kétszáz vegyesre koncentrálni. Elég hihetetlen, hogy száz háton olimpiai bajnok vagyok. Persze, álmodoztam, meg aztán beszéltünk is róla, milyen jó lenne, ha összejönne. Nagyon örülök, hogy itt van a családom és támogat. A holnapi kétszáz vegyes döntőjében szeretnék egyéni csúcsot úszni."

A sajtótájékoztatón a részletekre is kitért Hosszú Katinka.

„Beszéltünk a fordulómról Shane-nel az elődöntő után, nem használtam ki a jó kidelfinezést sem az előfutamban, sem utána. Tudtam, hogy ebben még van, ugyanakkor azt nem, hogy a többiek mennyit adtak ki magukból. Próbáltam csak saját magamra koncentrálni, és mindent össze is tudtam rakni úgy, ahogy szerettem volna" – mondta Hosszú.

Hosszú Londonban az éremről is lemaradt, most viszont már arról is beszélhet, mi a különbség a két arany között.

„Mindennek megvan a maga szépsége, a négyszáz vegyest favoritként, világcsúccsal, szinte nagy verseny nélkül sikerült megnyernem. Erről is mindig álmodtam, hogy jó lenne úgy nyerni olimpiai döntőt, mint Egér – utalt az egykor a mezőnyből szintén kimagasló Egerszegi Krisztinára. – Ugyanakkor az is jó, amikor izgulni kell a végén. Így talán izgalmasabb is volt a nézőknek."

S hogy miként éli meg mindezt? Ahogy a versenyek előtt is mondta, egy jó buli!

„Nagyon élvezem, hogy itt lehetek és versenyzek, mindig van tennivalóm, mindig van kihívás, ezt imádom. A mai úszás élvezet volt, igazán szépen összejött. És még messze nincs vége – mondta Hosszú, majd köszönetet mondott férjének és edzőjének, Shane Tusupnak. – Ha Shane nem állt volna mindvégig mellettem, nem jött volna össze ez a rengeteg győzelem, világcsúcs."

Már hajnali egy óra is elmúlt helyi idő szerint, amikor Hosszú Katinka pihenni indult. Immár kétszeres olimpiai aranyérmesként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik