Rio 2016: Hétfő reggel edzés, készülünk Tokióra – Hosszú

Vágólapra másolva!
2016.08.14. 06:57
null
Hosszú Katinka nem lacafacázik, már megvan a célja Tokióra, hétfőn kezdi is a felkészülést (Fotó: Reuters)
Három olimpiai arany-, egy ezüstérem és egy világcsúcs után sem pihen az úszó Hosszú Katinka, aki még Rióban belevág következő négyéves tervébe.

Hosszú Katinka 400 és 200 méter vegyesen és 100 méter háton győzött, valamint 200 méter háton második lett Rióban.

„A legfontosabb az volt, hogy férjhez mentem, úsztam két nagymedencés világcsúcsot, ami hatalmas dolog, ugyanakkor pénteken lett csak vége a versenyeimnek és igazán még mindig nem fogtam fel az egészet – foglalta össze a londoni olimpiát követő négy év legfontosabb pontjait Hosszú, aki külön kiemelte családját. – Elképesztően jó érzés, hogy anyuék itt voltak, és hogy a nagypapám otthon a televízióban nézte, megélte, hiszen ő vitt le engem először az uszodába, és azt mondta, »te nagyon jól siklasz a vízben, olimpiai bajnok leszel.« Jó érzés lehet neki, hogy ez összejött..."

Hosszú egyik nagy álma vált azzal valóra, hogy 400 méter vegyesen most Rióban megdöntötte a kínai Je Si-ven 4:28.43 perces rekordját, Rióban 4:26.36 perces idővel csapott célba.

„4:26-os idő volt megbeszélve... Nagyon felkészültünk erre a négyszáz vegyesre, hiszen nem akartam úgy járni, mint Londonban, ahol a negyedik hely után szinte dobtam az olimpiát, onnantól kezdve nem akartam ott lenni. 4:27-es időről nem is beszéltünk, tudtam, hogy bennem van ez az eredmény – mondta Hosszú. – Már Kazanyban is így éreztem, de ott úgy jöttek össze a dolgok, hogy a záró napon csak 4:30 volt bennem. A mostani szezonban 4:29-eket úsztam, a 4:30-asokat gyakorlatilag bármikor kiráztam magamból, ezért tudtuk, hogy a mostani jó idő lesz."

Hozzátette, ehhez ugyanakkor minden apróságnak össze kellett jönnie: „Ilyen például az is, hogy az uszodában meleg volt, és én akkor vagyok a legjobb, ha már a rajtkövön állva izzadok, ez is bejött, egyszerűen az én napom volt."

A háromszoros olimpiai bajnok további nagy terveket sző, hiszen a következő célja a 200 méter hát 2:04.06 perces világcsúcsának megdöntése. A rekordot az amerikai Missy Franklin állította fel 2012. augusztus 3-án a londoni olimpián. Ez a szám volt Hosszú záró versenye a riói játékokon, az amerikai Maya DiRado – akivel korábban az egyetemen együtt készültek és versenyeztek – hatalmas hajrával jobb benyúlásának köszönhetően hat századdal megelőzte őt, ezért csak ezüstérmes lett.

„Elfáradtam a végére, nagyon sokszor úsztam, ez pedig érzelmileg is rengeteget vett ki belőlem. DiRado előtt le a kalappal, ő egészen más érzelmekkel állt hozzá, mivel nem volt még egyéni aranya, ráadásul élete utolsó úszására állt fel. Ugyanakkor tudom, hogy jobb idő van bennem, de azért a 2:04 alatti időért még rengeteget kell dolgozni" – jegyezte meg Hosszú.

Arra a kérdésre, miszerint a mostani sikerek után engedélyez-e magának némi pihenőt, azt felelte: „Hétfő reggel hatkor kezdünk, edzés..." – mondta, majd egy korábbi nyilatkozatára utalva, miszerint egynél több szabadnapot nem vett ki az elmúlt négy évben, hozzátette, valószínűleg így lesz ez a következő négy esztendőben is.

A 27 éves bajai sztár ugyanakkor először a családjával szeretne tölteni rövid időt, a helyszínen ugyanis mindeddig csak egy-egy futamot követően volt néhány közös pillanatuk.

„Amikor nyert, egy puszi vagy egy ölelés erejéig tudtunk pár szót váltani egymással – idézte az MTI Bakos Barbarát, Hosszú Katinka édesanyját. – Imádom nézni otthon is a sportot, de hogy ezt itt a helyszínen közösen élhettük át, hogy abban a pillanatban részesei lehettünk ezeknek az élményeknek, az még fantasztikusabbá, csodálatosabbá teszi. Tudtuk, hogy keményen küzdenek, minden percük be van osztva, tudatosan végzik a munkájukat, ezáltal óhatatlanul is a háttérbe szorultunk. Fájt legbelül, hogy a sok utazás miatt, ami része volt a speciális felkészülésnek, nem tudtunk beszélni, de így volt ez jó."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik