Rio 2016: Gasolék megizzasztották az amerikai válogatottat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 22:14
null
DeAndre Jordan remek teljesítménnyel járult hozzá csapata sikeréhez (Fotó: AFP)
A riói olimpia kosárlabdatornájának első elődöntőjében a címvédő Egyesült Államok 82–76-ra legyőzte Spanyolországot, ezzel bejutott a fináléba, amelyben az Ausztráliát legyőző Szerbiával küzdhet meg az aranyéremért.

 

SPANYOLORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK

Óriási csatára volt kilátás a férfi kosárlabdatorna első elődöntőjében, hiszen az előző két olimpiai döntő résztvevői (2008-ban és 2012-ben is az amerikaiak nyertek a spanyolok ellen) léptek pályára – a nézőknek pedig nem is kellett csalódniuk.

Az első negyedet az amerikaiak kezdték jobban, Kevin Durant vezetésével – jobb lepattanózásuknak köszönhetően – rögtön tíz pont körüli előnyt építettek ki (17–26) – és mint utóbb kiderült, ez „aranyat ért” nekik.

A második tíz percben éledezni kezdett a spanyol válogatott, sőt fel is zárkóztak Pau Gasolék, az egyenlítés azonban nem jött össze – legközelebb 39–42-nél jártak ehhez. Mi több, Klay Thompson triplájával hatpontos amerikai előnnyel (39–45) vonultak szünetre a felek.

A második félidőt ismét az amerikaiak kezdték jobban, a tíz perc végére pedig a továbbra is klasszisokkal jobb lepattanózásuknak köszönhetően visszaállították az első negyed utáni kilencpontos előnyt (57–66).

A negyedik periódus feléig nem tudtak közelebb lépni Gasolék, így az utolsó öt percben hiába kezdték meg a felzárkózást, az amerikaiak taktikus játékkal megőrizték előnyüket, végül hatpontos, 82–76-os sikert arattak, és bejutottak sorozatban harmadik olimpiai döntőjükbe.

A mezőny legeredményesebb játékosa Pau Gasol lett 23 ponttal, tőle csak egy egységgel maradt el az amerikai Klay Thompson. A mezőnyből még DeAndre Jordan teljesítményét érdemes kiemelni, aki kilenc ponttal és 16 (!) lepattanóval segítette csapatát.

AUSZTRÁLIA–SZERBIA

A szerbek a csoportból meglehetősen gyenge játékkal – ötből háromszor is kikaptak –, a negyedik helyen jutottak tovább, az egyenes kieséses szakaszban azonban remekelnek. A negyeddöntőben óriási csatában Horvátországot ejtették ki, az elődöntőben pedig azt Ausztráliát győzték le ellentmondást nem tűrő játékkal, amely a csoportmeccseken 95–80-re legyőzte őket.

A mérkőzésen már az első negyedben beindult a szerb henger: mindössze öt pontot engedtek az ausztráloknak, míg ők 16-ot szereztek (5–16). Az ausztráloknak a folytatásban sem lehetett sok örömük, hiszen a második nyolc percben 9 pontot szereztek a szerbek 19-ével szemben, így mindössze 14 dobott ponttal meglehetősen nehéz helyzetből készülhettek a mérkőzés második felére (14–35).

A második félidőben már hiába kezdte meg a pontgyártást Ausztrália, a szerbek nem vettek vissza a támadójátékukból, így hiába kaptak rengeteg kosarat, tovább növelték az előnyüket (38–66), ennek megfelelően pedig az utolsó tíz percre eldőltek az érdemi kérdések.

A szerbek végül 87–61-re nyertek, így történetük során először – igaz, 1996-ban Jugoszlávia ott volt az atlantai olimpia fináléjában – szerepelhetnek olimpiai kosárdöntőben, ahol az Egyesült Államok vár rájuk.

RIO 2016
FÉRFI KOSÁRLABDA
ELŐDÖNTŐ
Spanyolország–Egyesült Államok 76–82
(17–26, 22–19, 18–21, 19–16)
Ld: P. Gasol 23, Sergio Rodríguez 11, ill. K. Thompson 22, Durant 14, Irving 13

Ausztrália–Szerbia 61–87 (5–16, 9–19, 24–31, 23–21)
Ld: Motum, P. Mills 13-13, Ingles 12, ill. Teodoszics 22, Markovics 14, Macsvan 12

A BRONZMÉRKŐZÉSEN
Augusztus 21. (V), 16.30: Spanyolország–Ausztrália

A DÖNTŐBEN
Augusztus 21. (V), 20.45: Egyesült Államok–Szerbia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik