Rio 2016: egyikük sem akart döntőt, de Bácsi az aranyérmes!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.22. 16:07
Mint arról beszámoltunk, Bácsi Péter olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában az ulánbátori birkózó kvalifikációs viadalon. Délután az is kiderült, hogy aranyéremmel zárt, mivel a döntőre nem állt ki az ellenfele.

A FTC világ- és Európa-bajnoka ellenállhatatlanul birkózott a pénteki versenynap előcsatározásai során, s tulajdonképpen könnyedén menetelt végig az ágán, ez előzetesen sokkal nagyobb küzdelmet ígért. Bácsihoz ugyanis nem volt kegyes a sors a csütörtöki – rendhagyó – sorsoláson, a selejtezőben rögtön az örmények olimpiai második, vb- és Eb-aranyérmesével, Arszen Dzsulfalakjannal kellett kezdenie. csütörtöki – rendhagyó – sorsoláson, a selejtezőben rögtön az örmények olimpiai második, vb- és Eb-aranyérmesével, Arszen Dzsulfalakjannal kellett kezdenie.

A két sportoló legutóbb a tavalyi Las Vegas-i vb vigaszágán találkozott egymással, s Bácsi akkor 4:0-s vezetésről veszített, ezúttal viszont nem követte el ugyanazt a hibát. A meccs már az első három percben eldőlt, a magyar birkózó ugyanis egy visszafogással, intéssel és két szép emeléssel 7:0-s előnybe került, melyet a mérkőzés végéig megtartott.

A következő körben a horvát vb-ezüst- és -bronzérmes Neven Zugaj volt Bácsi ellenfele, akit szintén simán, 4:1-re vert, majd a negyeddöntőben a vb-ötödik kirgíz Szamat Sirdakovnak „dobóiskolát tartott”, s öt perc alatt 12:1-es technikai tussal győzött.

Az elődöntőben a román Ilie Cojocarival kellett megküzdenie a kvótáért, s ez a meccs is a korábbiaknak megfelelően zajlott. Bácsi már az első menetben eldöntött minden kérdést, előbb kiléptette ellenfelét, akit aztán később menekülésért megintettek, majd lentről Bácsi kiemelte, s két és fél perc után már 6–0-ra vezetett. Az eredmény később már nem változott, a kétszeres Európa-bajnok magyar könnyedén őrizte meg előnyét, ami olimpiai kvalifikációt ért.

A ferencvárosi kötöttfogású arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nem áll szándékában szőnyegre lépni a döntőben, ám végül a kínai Pin Jang nem állt ki. A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint így Bácsi vehette át az aranyérmet.

A nap másik két magyarja közül az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos Péter (59 kg) két szép győzelem után a negyeddöntőben technikai tussal kikapott az Ázsia-bajnok üzbég Elmurat Tasmuradovtól, míg a nehézsúlyú Lám Bálintot (130 kg) a 16 között 2:0-ra megverte az iráni Amir Mohammadali Ghasemimonjazi.

A magyarok legyőzői egyaránt az elődöntőben voltak érdekeltek, Tasmuradov ott kikapott, Ghasemimonjazi viszont nyert. Így Módos kiesett, Lám viszont a vigaszágon folytathatta, s ezzel megmaradt az esélye, hogy kvótát szerezzen, ugyanis Ulánbátorban minden súlycsoportban három riói helyet osztanak.

A junior világbajnok Lám első vigaszági meccsét simán, technikai tussal nyerte argentin riválisával szemben, a folytatásban azonban technikaival kikapott az üzbég Muminjon Abdulajevtől, így ő is búcsúzott.

Bácsi Péter az ötödik magyar ötkarikás kvótát szerezte meg a sportágban: a tavalyi Las Vegas-i világbajnokságon Lőrincz Viktor (kötöttfogás 85 kg), míg a szerbiai Nagybecskereken rendezett múlt heti európai kvalifikációs versenyen Lőrincz Tamás (kötöttfogás 66 kg), Varga Ádám (kötöttfogás 98 kg) és Veréb István (szabadfogás 86 kg) harcolta ki az olimpiai részvétel jogát.

Birkózásban a versenyzők az országnak szerzik a kvótát.

A versenyt megnyerő Bácsi Péter az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: nem örült annak, hogy a selejtezőben rögtön az örmények olimpiai második, vb- és Eb-aranyérmesével, Arszen Dzsulfalakjannal kellett kezdenie.

„Utólag viszont azt mondom jobb volt így. Az elején túl voltam a legerősebb ellenfelemen, utána fokozatosan jöttek a könnyebbek – elevenítette fel a napját. – Annak ellenére, hogy a pontkülönbségek viszonylag nagyok voltak, azért minden győzelemért meg kellett szenvednem”.

Dzsulfalakjant 7:0-ra verte, majd a horvát vb-ezüst- és -bronzérmes Neven Zugajt 4:1-re, a negyeddöntőben pedig a vb-ötödik kirgiz Szamat Sirdakovot öt perc alatt 12:1-es technikai tussal győzte le. Az elődöntőben a román Ilie Cojocarinál 6–0-ra bizonyult jobbnak. A döntőbe jutás már olimpiai kvalifikációt ért, de azután a kétszeres Európa-bajnok magyar birkózó az aranyérmet is begyűjtötte, mivel a fináléban a kínai Pin Jang nem állt ki ellene.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a kulcsa a sikernek, így válaszolt: „Én is nagyon szeretném tudni, hogy miért megy egyszer nagyon jól, máskor kevésbé... Mindenesetre a felkészülés jól sikerült, már a verseny előtt is jó formában éreztem magam, és szerencsére a fogyás is rendben volt”.

A továbbiakat illetően egyelőre nem tudott konkrétummal szolgálni. „Pár nap pihenő, az biztos! Kicsit megviselt minden. A sok utazás, a légkondicionálás, a fogyás, a verseny... Már érzem, hogy beteg leszek. Próbálom kikúrálni magam” – mondta.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik