Rio 2016: Cancellara másodszor nyert férfi időfutamban

Vágólapra másolva!
2016.08.10. 18:48
null
Fabian Cancellara láthatóan nagyon örült második olimpiai aranyának (Fotó: Reuters)
Meglepetésre az év végén visszavonuló veterán Fabian Cancellara nyerte meg a riói olimpia szerdai férfi időfutamversenyét, amely 54.5 kilométeres volt.


A svájci egykor a szám kiemelkedően legjobb bringása volt, Pekingben szintén aranyérmes lett, illetve 2006 és 2010 között négyszer nyert világbajnokságot. Most azonban, 35 évesen már nem számított esélyesnek, mégis több mint 45 másodperccel bizonyult gyorsabbnak a favorit holland Tom Dumoulinnél és több mint egy perccel a háromszoros Tour de France-győztes brit Chris Froome-nál.

„Utolsó alkalommal próbáltam olimpiai érmet nyerni. Rengeteget jelent ez számomra” – mondta Cancellara, ugyanakkor kategorikusan kijelentette, nem gondolja meg magát a visszavonulással kapcsolatban. Cancellara már tavaly bejelentette, hogy a 2016-os lesz az utolsó idénye, azaz pályafutásához méltó diadallal búcsúzik a sportágtól.

Dumoulin ezüstérme az első olimpiai időfutammedál Hollandiának.

„Egy célom volt ma, és ez az aranyérem volt. Mivel nem nyertem meg, csalódott vagyok. Ugyanakkor az olimpiai dobogón állni különleges, főleg azután, hogy a Tour de France-on megsérültem” – mondta a 25 éves holland kerekes.

„Nagyon örülök, hogy sikerült újabb olimpiai érmet szereznem. A tőlem telhető legtöbbet megtettem, de Fabian ma verhetetlen volt” – értékelt a szám legnagyobb esélyesének tartott Froome, aki harmadik helyével megismételte londoni eredményét.

RIO 2016
KERÉKPÁR
FÉRFIAK, ORSZÁGÚTI IDŐFUTAM

1. Fabian Cancellara (Svájc) 1:12:15.42
2. Tom Dumoulin (Hollandia) 1:13:02.83
3. Chris Froome (Nagy-Britannia) 1:13:17.54
4. Jonathan Castroviejo (Spanyolország) 1:13:21.50
5. Rohan Dennis (Ausztrália) 1:13:25.66
6. Maciej Bodnar (Lengyelország) 1:14:05.89

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
4 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
7 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik