Rio 2016: Bor intéssel kikapott, vége az olimpiájának

2016.08.12. 16:10
Bor Barna intéssel kikapott a kubai Alex García Mendozától a +100 kilogrammos cselgáncsozók versenyében a legjobb 16 között, ezzel véget ért számára az olimpia, még a vigaszágra sem került át.

Sokáig pontot érő akció nélkül zajlott a küzdelem, az utolsó húsz másodpercen belül azonban megintették Bort, annak ellenére, hogy úgy tűnt, inkább ő akar kezdeményezni.

A hátralévő rövid időben a magyar sportoló nem tudott mit kezdeni kubai ellenfelével, aki harmadik egymás elleni összecsapásukon először győzte le, és bejutott a legjobb nyolc közé.

Bor Barna a vigaszágon sem folytathatja a küzdelmeket, véget ért számára az olimpia.

„Kiegyenlített mérkőzés volt, nem volt semmivel sem jobb az ellenfelem, mint én. Nem azért intettek meg, mert passzív voltam. Őt is nyugodtan meginthették volna az elején. Ami járt is volna neki, mert több indulásom volt” – mondta Bor Barna az M4 Sportnak.

Hozzátette, ilyen rövid idővel a vége előtt szerinte már nem kellett volna intést adni, hanem aranyponttal kellett volna eldönteni a mérkőzést.

„Ezért vagyok egy kicsit kibukva, mert éreztem, hogy meg tudom csinálni. Azt gondolom, a bíró most belenyúlt” – kesergett.

„Nem ijedtem meg az öt karikától, tudatos voltam, harmadik olimpiám volt, tudtam, hogy miért jövök. Ezzel együtt hálás vagyok, mert a dzsúdó rengeteget adott nekem” – tette hozzá.

Kovács Antal, a magyar szövetség kommunikációs és médiaalelnöke, az 1992-es olimpia bajnoka szerint ha Bor Barna az elején még egy dobást indít, ellenfelét valószínűleg megintik, de aztán némileg visszaállt, a végén pedig nem lett volna szabad kockázatos válldobást kezdeményeznie.

Az Atomerőmű 29 éves dzsúdósa harmadik olimpiáján vett részt, 2008-ban Pekingben szintén helyezetlenül végzett, 2012-ben Londonban pedig hetedik volt.

Ezzel a magyar cselgáncsozók számára befejeződtek az ötkarikás játékok, a magyarok egy ötödik (Ungvári Miklós, 73 kg) és három hetedik (Csernoviczki Éva, 48; Karakas Hedvig, 57 és Joó Abigél, 78) hellyel zártak.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
7 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09