Rio 2016: Babos Tímea az első fordulóban kiesett

Vágólapra másolva!
2016.08.07. 20:25
null
Babos Tímea nem tudott szettet nyerni Kvitová ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A riói olimpia női teniszversenyének első fordulójában Babos Tímea két szettben kikapott a 11. kiemelt cseh Petra Kvitovától.

 

A kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitová az első szettben nem adott esélyt Babos Tímeának. A riói torna 11. kiemeltje kétszer brékelt, s csak egy gémet vesztett el. A második játszmában Babos kezdett, de Kvitová azonnal elvette az adogatását, majd 4:2-nél ismét brékelt. Az utolsó játékban Babos két meccslabdát hárított, de a vereséget nem tudta elkerülni.

„Petra nagyon jól játszott! Próbáltam még a florianópolisi versenyhez képest is agresszívabban játszani, de nem sikerült. Ez nehézkes egy ilyen jól teniszező ellenféllel szemben” – olvasható Babos értékelése a babostimea.hu-n.

„Tudtam, hogy jól adogat, és megpróbálja majd irányítani a játékot, de megpróbáltam én lenni a kezdeményező. A tervem bejött – nyilatkozta a mérkőzést megnyerő Petra Kvitová a mob.hu-nak. – Jó érzés itt lenni az olimpián és Csehországot képviselni. Minden meccs előtt, amikor felveszem a nemzeti színű ruhámat, a Fed-kupa jut eszembe, ami extra motivációt ad. Ugyanakkor kicsit izgulok is, de ez része az élsportnak. Nem gondolkodom a múlton, mindig a következő ellenfélre koncentrálok.”

Babos számára ezzel még nem ért véget az olimpia: párosban Jani Rékával a román Andreea Mitu, Raluca Olaru kettőssel csapnak össze legkorábban vasárnap 23.15 óra körül.

A négy éve Londonban győztes Serena Williams két játszmában legyőzte ausztrál ellenfelét.

A férfiaknál Andy Murray két játszmában legyőzte a szerb Viktor Troickit, a brit címvédő 6:3, 6:2-vel jutott tovább a második fordulóba. A 2008-ban aranyérmes Rafael Nadal is sikerrel vette az első kört.

RIO 2016
TENISZ
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

S. Williams (amerikai, 1.)–Gavrilova (ausztrál) 6:4, 6:2
Kvitová (cseh, 11.)–Babos (magyar) 6:1, 6:2
Wozniacki (dán)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:2, 6:2
Puig (Puerto Ricó-i)–Hercog (szlovén) 6:3, 6:2
Kuznyecova (orosz, 8.)–Vang Csiang (kínai) 6:1, 4:6, 6:0
Doi (japán)–Voszkobojeva (kazah) 6:3, 6:4
Kerber (német, 2.)–Duque Marino (kolumbiai) 6:3, 7:5

KORÁBBAN
Flipkens (belga)–V. Williams (amerikai, 5.) 4:6, 6:3, 7:6
Schmiedlová (szlovák)–Vinci (olasz, 6.) 7:5, 6:4
Bouchard (kanadai)–Stephens (amerikai) 6:3, 6:3
Watson (brit)–Peng Suaj (kínai) 6:4, 6:7, 6:3
Szvitolina (ukrán, 15.)–Petkovic (német) 2:6, 6:1, 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 14.)–Linette (lengyel) 6:0, 6:3
Csang Suaj (kínai)–Bacsinszky (svájci, 12.) 6:7, 6:4, 7:6
Safárová (cseh)–Knapp (olasz) 4:6, 6:1, 6:1
Keys (amerikai, 7.)–Kovinics (montenegrói) 6:3, 6:3
Mladenovic (francia)–Krunics (szerb) 6:1, 6:4
Konjuh (horvát)–Beck (német) 7:6, 6:1
Suárez-Navarro (spanyol, 9.)–Ivanovics (szerb) 2:6, 6:1, 6:2
Strycová (cseh, 16.)–Wickmayer (belga) 7:6, 6:1
Errani (olasz)–Bertens (holland) 4:6, 6:4, 6:3
Kaszatkina (orosz)–Dzsabur (tunéziai) 3:6, 7:6, 6:1
Cseng Szaj-szaj (kínai)–A. Radwanska (lengyel, 4.) 6:4, 7:5
Niculescu (román)–Cepede (paraguayi) 6:2, 6:3

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Sousa (portugál)–Haase (holland) 6:1, 7:5
Bautista-Agut (spanyol, 10.)–Kuznyecov (orosz) 6:7, 6:2, 0:0-nál Kuznyecov feladta
Müller (luxemburgi)–Janowicz (lengyel) 5:7, 6:1, 7:6
Nadal (spanyol, 3.)–Delbonis (argentin) 6:2, 6:1
Bellucci (brazil)–Brown (német) 4:6, 5:4-nél Brown feladta
Dutra Silva (brazil)–Fabbiano (olasz) 7:6, 6:1
Ferrer (spanyol, 7.)–Istomin (üzbég) 6:2, 6:1
Fognini (olasz)–Estrella (dominikai köztársaságbeli) 2:6, 7:6, 6:0
Murray (brit, 2.)–Troicki (szerb) 6:3, 6:2

KORÁBBAN
Monfils (francia, 6.)–Pospisil (kanadai) 6:1, 6:3
Kohlschreiber (német, 13.)–Pella (argentin) 4:6, 6:1, 6:2
Donszkoj (orosz)–Struff (német) 6:3, 6:4
Szela (izraeli)–Dzumhur (bosnyák) 6:4, 6:4
Edmund (brit)–J. Thompson (ausztrál) 6:4, 6:2
Daniel (japán)–Sock (amerikai, 14.) 6:4, 6:4
Tsonga (francia, 5.)–Dzsaziri (tunéziai) 4:6, 7:5, 6:3
Seppi (olasz)–Marcsenko (ukrán) 6:3, 3:6, 7:6
Szugita (japán)–B. Baker (amerikai) 5:7, 7:5, 6:4
Cilic (horvát, 9.)–Dimitrov (bolgár) 6:1, 6:4
A. Martin (szlovák)–Kudla (amerikai) 6:0, 6:3
Millman (ausztrál)–Berankis (litván) 6:0, 6:0
Nisikori (japán, 4.)–Ramos (spanyol) 6:2, 6:4
Elias (portugál)–Kokkinakis (ausztrál) 7:6, 7:6
Johnson (amerikai, 12.)–D. King (barbadosi) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik