Paralimpia: Pálos Péter Rióból is éremmel tér haza!

2016.09.12. 21:38
null
Pálos Péter megszerezte második paralimpiai érmét (Fotó: ittf.com)
A 2012-ben Londonból aranyéremmel hazatérő Pálos Péter a riói paralimpián is dobogós helyen végzett. Az asztaliteniszezők 11-es kategóriájában 3:2-re nyert a bronzmérkőzésen a dél-koreai Kim Gi Te ellen.


Pálos Péter magabiztosan menetelt az elődöntőig, ott azonban a 18 éves belga Florian Van Ackertől – aki aztán a döntőben is nyert – 3:0-ra kikapott. A bronzmérkőzésen már újra az ő akarata érvényesült, bár dél-koreai ellenfele kétszettes hátrányból egyenlített, a döntő játszmában egyértelmű volt a magyar pingpongos fölénye.

A finálé után az M5 televíziónak nyilatkozva kijelentette: talán élete legrosszabb játékát produkálta: „Kicsit jobban akartam, ez csak a szív diadala volt”.

Pálos végül hozzátette: sajnálja, hogy a nehezebbik ágra került, mert kis szerencsével második helyen is végezhetett volna, de „egy rossz szavam nem lehet, mert éremért jöttem, és az megvan”.

Ezzel a magyar csapat már hat éremnél tart a riói paralimpián, három-három ezüstöt és bronzot szereztek a mieink.

PARALIMPIA 2016, RIO DE JANEIRO
ASZTALITENISZ
FÉRFI EGYES, 11-ES KATEGÓRIA
BRONZMÉRKŐZÉS

Pálos Péter–Kim Gi Te (Dél-Korea) 3:2 (5, 11, –11, –9, 4)

Legfrissebb hírek

Az elmúlt fél évszázad kerek évfordulós sikereire emlékezett a Magyar Paralimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.10.29. 19:58

Az ígéret, az ellentét és a ketyegő óra – Szűcs Miklós publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.10.19. 23:16

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
2026.10.17. 21:11

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
2026.10.17. 16:22

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38