Kata: igen; Katalin: nem. Hogy lett Hosszú Katinka?

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2016.08.08. 16:19
null
Hosszú Katinka a családjára is mosolyoghatott Rióban a világcsúcs után (Fotó: Szabó Miklós)
Hosszú Katinka édesapja, István aggódott lányáért a 400 méter vegyes úszás döntője előtt a riói olimpián – most már tudja, hogy teljesen feleslegesen. A helyszínen szurkoló édesapát arról is kérdeztük, hogy miért a Katinka nevet választották kislányuknak 27 évvel ezelőtt.

Hosszú Katinka a világ legismertebb Katinkája. Ez már tény, hiszen teljesen biztos, hogy Károlyi Mihály feleségét, A vörös grófnőnek hívott Andrássy Katinkát, illetve a napjainkban is színészkedő Cseke Katinkát sem ismerték, ismerik annyian, mint a 400 méter vegyesen hatalmas világcsúccsal olimpiai bajnoki címet szerző csodaúszót.

Sokan nem tudják, hogy a Katinka a sportolónő esetében sem becenév, a szülei ezen a néven anyakönyveztették. Mindezt a helyszínen szurkoló édesapa, Hosszú István mondta el a Nemzeti Sport Online-nak: „Nagyon tetszett nekünk a Kata név, de a Katalin annyira nem. A Katinkának viszont jó a csengése, ráadásul szerintem nemcsak gyerekként, hanem felnőtt nőként is büszkén használható."

A korábbi kiváló kosárlabdázó apuka azt már viszont tőlünk tudta meg, hogy a Katinka név mennyire különleges is valójában, hiszen egyik jelentése stílszerűen csak annyi: korona. Érdekes módon a névanalízis ennél jóval kevésbé illik a bajai úszóra, mely szerint egy Katinka nem szokott határozott álláspontot képviselni semmiben, önbizalom hiányos, és a kitartás sem tartozik az erősségei közé...

„Ez is csak azt bizonyítja, hogy a kivétel erősíti a szabályt – vágja rá István. – Talán nem kell magyaráznom, miért. Hogy a kitartását kitől örökölte? Szerintem az egész családtól, hiszen elég sportosak vagyunk. Nekem is mindig a győzelem volt a célom, és ez a mai napig igaz rám. Ráadásul Katinkának már kisgyerekként is elég jól ment az úszás, így hozzászokott, hogy a győzelmet várja el magától. Hozzá hasonlóan én is imádtam edzeni, bár úszni biztosan nem tudtam volna ennyit. Hiányzott volna a labda..."

Egyébként az egész család Rióban szurkol Katinkának, az apuka nehezen talál szavakat arra, ami most áthatja őket. „Eleinte volt bennem félsz – árulja el. – Mi van, ha történik a verseny közben valami? Ha esetleg az olimpiai hangulat túlságosan átragad Katinkára, nagyon belekezd, aztán elfárad? Teljesen fölösleges volt az aggodalmam. Rutinosan versenyzett, és még annyira sem fáradt el, mint a kazanyi világbajnokságon."

Hiába szorít a Hosszú család (anya, apa, testvérek) a helyszínen, Katinkával ők is csak telefonon tudnak hosszabban beszélni. „Elég feszített a programja. Az aranyérem után volt vagy hajnali négy, mire ágyba került. Ezek után nem csoda, hogy kora délután kicsivel rosszabbul úszott" – meséli az apuka.

De vajon mekkora lendületet adhat az aranyérem a folytatásra? „Az biztos, hogy megnőtt Katinka önbizalma – jön a válasz. – Veszítenivalója már nincs, persze ő korántsem így gondolja. Tudjuk, hogy mennyire maximalista. Meglátjuk, mi lesz a száz hát döntőjében. Ez jóval rövidebb táv, ahol bármi megtörténhet..."

Amiben persze az újabb érem lehetősége is benne van, akár a legfényesebbé is – tesszük hozzá mi. És bár a Katinka név jelenleg messze nem tartozik itthon a legnépszerűbbek közé (nincs az első 200-ban), mérget vennénk rá, hogy a riói eseményeknek köszönhetően az elkövetkező években egyre több Katinkával találkozhatunk majd a bölcsődékben és az óvodákban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik