Sébastien Loeb megnyerte a Katalán-ralit

Vágólapra másolva!
2009.10.04. 18:16
Címkék
Az utóbbi öt évben vb-győztes francia Sébastien Loeb nyerte meg a Spanyol-ralit, a világbajnokság 11., utolsó előtti futamát. A záró, október közepén sorra kerülő walesi verseny előtt a 35 éves pilóta – akinek összesítésben ez volt az 53. győzelme – egy pontra megközelítette az ezúttal harmadik, éllovas finn Mikko Hirvonent. A vasárnap véget ért viadalon márkatársa, a hazai közönség előtt szereplő Dani Sordo lett a második, és ezzel a Citroën megszerezte a vb-címet, immáron ötödik alkalommal. Aschenbrenner György bravúrosan szerepelt, kategóriájában 2., abszolút összetettben 15. lett.

 

Francia ünnep a Katalán-ralit: Loeb és Elena egy pontra megközelítették Hirvonent az összetettben (Fotó: Imago, archív)
Francia ünnep a Katalán-ralit: Loeb és Elena egy pontra megközelítették Hirvonent az összetettben (Fotó: Imago, archív)

Egy pont. Ennyi különbség az idényzáró Brit-rali előtt a két vb-aspiráns, Mikko Hirvonen és Sébastien Loeb között, vagyis az lesz a világbajnok, aki kettejük közül jobban szerepel Walesben. A rendkívül izgalmas helyzet kialakulásához az kellett, hogy Loeb megnyerje a hét végi Katalán-ralit, Hirvonen pedig „csak" a harmadik helyen végezzen.

„Nehéz verseny volt, de nagyon örültem, hogy végre újra aszfalton versenyezhettünk - rég volt utoljára ilyen. Ami a végeredményt illeti, számunkra jól alakultak a dolgok" - mondta az ötszörös világbajnok Loeb, aki köztudottan jobban kedveli ezt a talajtípust a murvánál.

Hirvonen sem keseredett el, bár a verseny elején reménykedett benne, hogy közvetlenül Loeb mögött végezhet, Dani Sordo sebességét látva hamar letett erről és megelégedett a harmadik pozícióval. „A Brit-ralira maradt a döntés, s már alig várom, hogy ott legyünk. Fantasztikus hétvégének ígérkezik, kíváncsian várom azt az ütközetet..." - így a vb-aspiráns finn, aki hosszú évek óta az első, akinek reális esélye van legyőzni a francia ralizsenit. Ráadásul a Fordok hagyományosan nagyon jók a brit pályákon...

Ami a gyártó világbajnoki címet illeti: mostani kettős győzelmével a Citroën elérte, hogy már senki sem előzheti meg az összetettben.

Magyar szempontból is rendkívül sikeres volt ez a verseny: az Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa kettős az N-csoport második helyén végzett - ilyen jó kategória-eredményt pedig korábban egyetlen magyar versenyző sem ért el.

„Életem legjobb ralis eredménye ez, mindenkinek csak ajánlhatom, hogy próbálja ki magát a világbajnokságon, mert nagyszerű érzés. Volt olyan gyorsasági szakasz, amelyen esküszöm több kanyar volt, mint a magyar bajnokságban egy komplett versenyen. Zsuzsának egyetlen szusszanásnyi ideje sem volt a jobb egyben. Nagyon örültem neki, hogy folyamatosan tudtunk gyorsulni és hogy szakaszokat nyertünk, az pedig nem lepett meg, hogy a norvég fiú az S2000-es Skodával legyőzött, mert az ő autója elvileg jobb ezeken a pályákon és neki magának is jóval több tapasztalata van, mint nekünk. Elégedett vagyok az eredménnyel, azzal méginkább, hogy a csapatunk is jelesre vizsgázott" - mondta Aschenbrenner, aki az abszolút helyezésére sem panaszkodhat: a 15. helyen végzett.

KATALÁN-RALI
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Citroën C4 WRC) 3:22:14.7 óra
2. Dani Sordo, Marc Marti (spanyol, Citroën C4 WRC) 12 mp hátrány 
3. Mikko Hirvonen, Jarmo Lehtinen (finn, Ford Focus) 54.1 mp h.
...15. Aschenbrenner, Pikó (magyar, Mitsubishi Lancer Evo 9) + 19.29.2 hátrány

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK 
1. Hirvonen 84 pont 
2. Loeb 83 
3. Sordo 58
 
MÁRKÁK
1. Total WRT 151 pont 
2. BP-Ford WRT 130
3. Stobart M-Sport Ford RT 73
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik