Rablás és szuperrali: nem volt egyszerű a Szardínia-rali

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2011.05.09. 18:25
null
Turánék a hetedikek lettek kategóriájukban
Címkék
Nem voltak éppen szerencsések a magyar versenyzők a hét végi Szardínia-ralin (amelyen az abszolútban Sébastien Loeb végig dominálva nyert), bár ha azt vesszük, milyen sok volt a kieső a nem éppen autókímélő pályákon, az is remek eredmény, hogy bár elég nagy kalandok árán, de célba értek, a Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős pedig még hat vb-ponttal is gazdagodott az SWRC-kategóriában.

De menjünk sorban!

A pénteki kezdőnapon még kérdéses volt, hogy Turán, Zsiros kettős egyáltalán végig tud-e menni a versenyen, ugyanis egy műszaki hiba folytán (kilyukadt a kipufogódob) autója az első gyorsasági szakaszon kigyulladt. A probléma orvoslását követően (az első napi szakaszokat nem teljesítették) Turánék a szuperrali szabály adta lehetőségeket kihasználva visszaálltak a versenybe, de komoly időveszteséggel (a 35 perces büntetés megpecsételte a sorsukat) követhették csak az élmezőnyt. A folytatás sokkal ígéretesebben alakult, Friciék egyre gyorsultak, és nagyszerű tempóban autózva elkezdték ledolgozni hátrányukat.

„A harmincöt perc büntetéssel a zsebünkben arra nem volt esélyünk, hogy a gyorsasági idők alapján megelőzzünk valakit, de Sousának technikai gondja volt, így beértünk a kategória-hetedik helyen. Optimistán fogjuk fel a helyzetet. Igyekeztünk kihozni a hétvégéből a maximumot, és szerintem sikerült: célban vagyunk, pontokat szereztünk, amelyek talán a végén még fontosak lesznek” – mondta Turán Frigyes, akinek azért még a zárónapon is volt egy kis kalandja: a harmadik gyorsasági szakaszon defektet kapott, öt kilométert tett meg lyukas jobb hátsó kerékkel.

„Nagyon nehéz verseny volt, de élveztük. Persze, először túl kellett tenni magunkat lelkileg azon, hogy a harmincöt perces büntetés tudatában nincs miért kockáztatnunk, mégis muszáj gyorsan menni, hogy legalább teszteljük az autót, tovább ismerkedjünk vele. Ugyanis van még hátra öt verseny ebben a rettenetesen nehéz kategóriában...” – tette hozzá Zsiros Gábor, navigátor, aki a hat világbajnoki pontnak, amit a kategória-hetedik helyért kaptak, azért nagyon örült.

Érdiék is célba értek
Érdiék is célba értek

Ami az ifj. Érdi Tibor, Táborszki Attila kettőst illeti, számára minden napra jutott izgalom. Az elsőn beugratott egy árokba (a pilóta látta, hogy baleset történt, és annyira igyekezett, hogy ne verje telibe hátulról a kiesett Citroent, hogy mellé „parkolt"), de eszébe sem jutott, hogy nem folytatja a küzdelmet.

Aztán még aznap, vagyis péntek éjszaka kirabolták a csapat szervizbuszát, elvitték a tartalék-alkatrészek nagy részét. Rendőrségi ügy lett, nyomoztak, helyszíneltek, felelősöket kerestek, miközben Érdiék folytatták a száguldást. Egy ugrató utáni leérkezésnél azonban kilyukadt az olajhűtő, ami egyáltalán nem jött jól, de a magyarok még ekkor sem adták fel. Végül beértek a célba.

„Az időeredményeinket tekintve a kategóriánkban második-harmadik részidőket autóztuk, ami – úgy, hogy még az autóra is vigyázni kellett, lévén a tartalék alkatrészeinknek lába kélt – nem rossz. Akik azonban azt gondolták, hogy a rövid záró nap sétagalopp lesz, tévedtek, hiszen a vasárnapi harminc kilométeres szakasz volt a leginkább autógyilkos az egész hétvégén” – mondta ifjabb Érdi, aki Turánhoz hasonlóan további vb-futamokra készül az idén.

SZARDÍNIA-RALI
A VÉGEREDMÉNY
1. Sébastian Loeb (francia, Citroën DS3) 3:45:40.9 ó
2. Mikko Hirvonen (finn, Ford Fiesta RS) 11.2 mp h.
3. Petter Solberg (norvég, Citroën DS3) 23.8 mp h
Az állás: 1. Loeb 100 pont, 2. Hirvonen 93, 3. Sébastien Ogier (francia, Citroën DS3) 81

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Genk–FTC az Európa-ligában, Veszprém–Barca döntő a kézilabda-klub-vb-n

Birkózás
5 órája

Győzhet is Belgiumban a Fradi; olimpiát nyerhet „a legjobb Fritsch Robi”

E-újság
5 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
5 órája

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
5 órája

Remekelt a De Bruyne, Höjlund páros Nápolyban, ikszelt a Juventus Spanyolországban

Bajnokok Ligája
6 órája

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
6 órája

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik