Ogier karrierje első vb-futamgyőzelmét aratta

Vágólapra másolva!
2010.05.30. 17:53
null
Ogier először nyert vb-futamot (Fotó: Action Images)
Sébastien Ogiernek sikerült. Miközben márkatársa, a szintén francia, de vele ellentétben már hat világbajnoki címnél tartó Sébastien Loeb a fordosokat figyelte árgus szemekkel, és bennük látta a legfőbb ellenfelet, Ogier szépen csendben csatlakozott a futamgyőztesek sorához a Portugál-ralin. S tette ezt úgy, hogy a World Rally Carral mindössze 19 világbajnoki futam van a háta mögött.

„Egyszerűen tökéletes – mondta Ogier a célban. – Elképesztő hétvége volt, az első pillanattól fogva az utolsóig álltam a gázon, nagy csatákat vívtam meg, és rettenetesen nehéz volt magam mögött tartani Seb-et (Loeb – a szerző.). Egy ilyen párharc után még csodálatosabb volt megnyerni életem első világbajnoki futamát. Életem egyik legboldogabb napja a mai..."

Loeb természetesen sportszerűen gratulált honfitársának, sőt, elismerte, hogy ezen a futamon Ogier egyszerűen verhetetlen volt.

„Nagyon jó munkát végzett, miközben mi az első napon túl nagy hátrányba kerültünk, amelyet nem tudtunk ledolgozni. Ogier nagyon nagyon gyors volt, olyannyira, hogy most már ténylegesen számolni kell vele. Megmutatta, hogy Portugáliában nincs nála gyorsabb, s ez nagy teljesítmény. Ami engem illet, a világbajnoki küzdelem szempontjából nem rossz a második hely – fontos volt, hogy elöl végezzünk"

Loeb mögött a dobogó harmadik fokára még egy Citroën-pilóta, Dani Sordo állhatott fel, aki már több mint egyperces hátrányban volt az éllovasokhoz képest. A világbajnoki címért folyó csatában érdekelt finn Mikko Hirvonennek ezúttal meg kellett elégednie a negyedik hellyel, azt is úgy szerezte meg, hogy Petter Solberg a nap végi (kis túlzással semmiről sem döntő) szuperspeciálison törte össze az autóját.

Turán Frigyesék célba értek
Turán Frigyesék célba értek

Ami a magyarokat, Turán Frigyest és Zsiros Gábort illeti, ők tovább jöttek előre az összetettben (a 30. helyről a 23.-ra), s lehetett volna ez még ennél is jobb...

De ne szaladjunk ennyire előre!

Turán Frici az előző napok nehézségei (defektek, technikai zűrök) után tiszta, gondmentes napot kívánt magának vasárnapra, amelyen kizárólag a vezetésre kell koncentrálnia. Csakhogy ez a rali-világbajnokságon egyáltalán nem könnyű, és nem is gyakran valósul meg.

Ezúttal sem történt így.

Az első két szakasz volt a mézesmadzag: hibamentes száguldás (16. és 13. hely az abszolútban – de szép is lett volna, ha végig így megy...), felzárkózás, s maradt még egy szett abroncs az utolsó körre, azt feltették és nekilendültek. Csakhogy...

„A vasárnapi harmadik szakaszon legalább negyven másodpercet veszítettünk, mert egy Clio motorhibával küszködött előttünk, és a sofőrje egyszerűen nem nézte a visszapillantó tükröt. Nem tudtam igazán közel menni hozzá, mert szűk volt az út, és a por nem oszlott el, úgyhogy három vagy négy kilométert baktattunk a porában. A következő szakaszon ő félreállt, de akkor meg az előttünk induló N-csoportos Subarunak akadt gondja, úgyhogy akkor meg két kilométert mögötte mentünk. Közben lecsúsztunk az árokba, az autó bal hátulját nekiütöttük egy fának, szóval voltak kalandjaink a gyér látási viszonyok miatt..." – mesélte Turán Frici, amiből kiderül, hogy ezt a versenyt sok mindennek lehetett nevezni, de könnyűnek egyáltalán nem. Erről azok tudnának még többet mesélni, akik a célhoz közel, egy-két szakasszal a vége előtt kényszerültek a pálya szélére.

Szerencsére a mieinknek nem kellett emiatt aggódniuk, sőt a részidőkből az derül ki, hogy helyenként a Formula–1-es világbajnok Kimi Räikkönenhez képest öt tizeden belül tudtak autózni, amire Turán méltán lehet büszke.

„Harcosan és bátran tudtunk menni, ennek köszönhető, hogy két nap alatt huszonkét helyet jöttünk előre az összetettben, s ami a legfontosabb: célba értünk. Az autó ugyan megtréfált minket – a hazai bajnokikon sohasem volt gond vele –, de ha nem számítjuk a tízperces büntetést, amit a szuperralizás miatt kaptunk, tisztességes eredmény születhetett volna. Összességében nagyon jó verseny volt, szépen helyt álltunk, s ahol lehetett, kihoztuk magunkból a maximumot. Nagyon élveztük a vb-szereplést, jó volt az összhang az autóban, Gabi szenzációsan diktálta az itinert, és okosak is voltunk, nem foglalkoztunk vele, hogy az élmenők mennyire gyorsak, a saját tempónkat diktáltuk. De még így is, mindezek ellenére is életem első világbajnoki futama egyben életem legnehezebb raliversenye volt..."

PORTUGÁL-RALI, A VB 6. FUTAMA, FARO
Abszolút végeredmény: 1. Sébastien Ogier, Julien Ingrassia (francia, Citroën C4 WRC) 3:51:16.1, 2. Loeb, Elena (francia, Citroën C4 WRC) 7.9 másodperc hátrány, 3. Sordo, Martí (spanyol, Citroën C4 WRC) 1:17.6 p h., ...23. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (magyar, Peugeot 307 WRC) 36:48.6 h.
A vb állása. Pilóták: 1. Sébastien Loeb 126, 2. Ogier 88, 3. Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) 76.
Gyártók: 1. Citroën 189, 2. Ford 163, 3. Citroën Junior 106

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik