Ez nem csata, ez háború – Kazár hét tizedmásodperccel nyert

T. A.T. A.
2011.06.05. 19:41
Címkék
Szoros volt. A világbajnokság történetében is csak két, ennél szorosabb befutót tartanak nyilván. Kétnapnyi száguldás és megfeszített küzdelem után Kazár Miklós mindössze hét tizedmásodperccel (!) győzte le a bajnoki éllovas Aschenbrenner Györgyöt a Bükfürdő-ralin.

Kazárék nagy csatában nyerték meg a versenyt (Fotó: maximumracing.hu)
Kazárék nagy csatában nyerték meg a versenyt (Fotó: maximumracing.hu)
Kazárék nagy csatában nyerték meg a versenyt (Fotó: maximumracing.hu)
Kazárék nagy csatában nyerték meg a versenyt (Fotó: maximumracing.hu)
Kazárék nagy csatában nyerték meg a versenyt (Fotó: maximumracing.hu)

 

„Asi azt mondta, nem üldöz, de azért csak nem nyugodott, igaz, mi is rontottunk az egyik szakaszon. Ilyen csatában nyerni nagy dicsőség" – mondta Kazár, aki navigátorként korábban felért a csúcsra, és most egyre inkább közelít hozzá pilótaként is.

Úgy adódott egyébként, hogy bár szoros volt a küzdelem, a másodikként érkező Aschenbrenner sem volt csalódott: nem is volt oka rá, hiszen így is növelte az előnyét az összetett pontversenyben. Azt mondta, a vasárnapi pályák jobban kedveztek az N-csoportos autóknak, így majdnem biztos volt benne, hogy ifjabb Tóth Jánost meg tudja előzni, a többi pedig már részletkérdés volt számára.

„Elégedett vagyok. Nem akartam kockáztatni, de úgy adódott, mégis lett volna esélyünk a győzelemre. Hét tized nem sok, de én elégedett vagyok" – mondta Asi.

Ifjabb Tóth elvesztette ugyan a második helyet, de így is volt mivel foglalkoznia: Elek István ott lihegett a nyakán, és vészesen közelített. A hétszeres bajnok Peugeot-pilóta a verseny előtt simán aláírta volna a harmadik helyet (lévén az itteni pályákat tényleg nem az ő S2000-esének találták ki), úgyhogy különösebben nem bánkódott. Mindent beleadott (a navigátora, Tagai Róbert szerint sohasem jártak még ennyit a bokrok között, mint most) – ennél többet nem tehetett.

„A második hely száraz utakon nem volt reális, ráadásul ma szerepelt a programban a horvátzsidányi gyorsasági, amelyen a legtöbbet mentünk leszabályozáson. Annyit visított a motor, esküszöm, már sajnáltam. Visszacsúsztunk a harmadik helyre, de a brutális időket autózó Elek Pista támadásait még így is vissza tudtuk verni. Izgalmas volt, az utolsó gyorsaságin dőlt el sok minden – például a harmadik hely sorsa. Örülök, hogy mi szereztük meg" – mondta Janika.

Ami Elek Istvánt illeti, ő szombaton alaposan „elgumizta magát", s ez nagyjából meg is pecsételte a sorsát.

„Ha jól választok gumit, biztos vagyok benne, hogy a győzelemért küzdhetünk. Így azonban meg kellett elégednünk a negyedik hellyel. Sebaj, majd legközelebb" – mondta Elek.

S az a bizonyos legközelebb is murván lesz – egy hónap múlva, Veszprémben.

PRINCE GROUPAMA-RALI, AZ OB 3. FUTAMA, BÜKFÜRDŐ

Abszolút végeredmény: 1. Kazár Miklós, Percze Nándor (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:08:28.3, 2. Aschenbrenner, Pikó (Martevo Racing, Mitsubishi Lancer Evo9) 0.7 másodperc hátrány, 3. ifj. Tóth, Tagai R. (Peugeot-Total-Hungária Rallye Team, Peugeot 207 S2000) 12.2 mp h.

Az ob állása: 1. Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa 50 pont, 2. Kazár, Percze 38, 3. Bútor, Bacigal (Team Butorrobi, Peugeot 207 S2000) 28

Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
21 perce

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
24 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája