Bútort nem nyomta agyon az esélyesség - első abszolút futamgyőzelmét aratta

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2011.04.03. 18:14
null
Bútor Róbert életében először nyert futamot abszolútban (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A Bútor Róbert, Bacigal Igor kettős pályafutása első abszolút magyar bajnoki futamgyőzelmét aratta. A páros az ob első futamát, a Start Autó Eger-ralit nyerte meg.

Bútor Róbert a levegőbe csapott. Az arcát elnézve nehéz volt eldönteni, hogy ordítani szeretne a boldogságtól, vagy könnyezni a meghatottságtól – végül a tomboló érzelmekből egy fülig érő mosoly bontakozott ki az idénynyitó Start Autó Eger-rali céldobogóján.

A kisebb kategóriákban már számtalan bajnoki címet szerző pilóta húsz évet várt arra a pillanatra, amely vasárnap délután jött el az életében: megszerezte pályafutása első abszolút bajnoki futamgyőzelmét.

Tiszta versenyben, nagy csatában, rendkívül sűrű mezőnyben aratta ezt a sikert, úgy, hogy minden egyes gyorsasági szakaszon a maximumot kellett nyújtania egy számára majdnem teljesen ismeretlen autóval (Peugeot 207 S2000), és egy új navigátorral (Bacigal Igor), akivel remekül összeszokott a végére. Ennek is volt köszönhető a végső siker: a tökéletes összhangnak és a csapatmunkának. (A Bútorral a verseny végén készült interjút keretes írásunkban olvashatják.)

A magyar értékelés második helyéért a bajnoki címvédő Aschenbrenner György vívott hatalmas csatát csapattársával, Kazár Miklóssal– ebből végül előbbi keveredett ki győztesen.

„Kis szerencsével szorosabb is lehetett volna a küzdelem, de azért így sem vagyok elégedetlen. Szombaton a verseny leghosszabb gyorsaságiján tönkrement az autónkban a kormányszervó, ami miatt jó néhány másodperc elúszott, ráadásul azon a szakaszon úgy elfáradt a kezem, hogy a következő kettőn is lassultam. Ma már minden rendben volt – akár nyerhettünk is volna. Legközelebb újra megpróbáljuk" – mondta Aschenbrenner a célban.

Ami Kazárt illeti, ő reggel kijelentette: történjék bármi, egyszerűen nem hajlandó gyorsabban menni annál, mint amennyit tud, mert abból csak a baj van – és ez a nap folyamán jó néhányszor be is bizonyosodott, hiszen nagyon sokan kiestek.

„Nem követtünk el hibát, volt olyan kanyar amelyről korábban nem hittem volna, hogy teli gázon át lehet tolni, most azonban bebizonyosodott, hogy igen. Motiváció is volt: az összes barátomat odaállítottam azokba az ominózus kanyarokba, hogy utólag cikinek érezzem, ha nem megyek full-gázon. Asit nem tudtuk tartani, de végig jó hangulatban versenyeztünk. Sok munka volt ide eljutni, de nagyon örülök, hogy sikerült" – mondta a korábban navigátorként abszolút bajnoki címet szerző Kazár, akinek immár a pilóták között sincs szégyellnivalója.

A magyar értékelésben negyedikként a tavalyelőtti bajnok Herczig Norbert végzett, aki egész hétvégén kereste önmagát – vasárnapra az is kiderült, mi volt az oka annak, hogy nem tudott olyan gyors lenni, mint ahogyan azt megszokhattuk tőle, vagy ahogyan azt elvárja saját magától.

„Kerestük a hibát mindenhol, legelőször magunkban, aztán a Skodában, és valószínűleg a váltóáttétel nem volt megfelelő, mert az autónk végsebessége a normál 174 helyett (ami még mindig kevés az N-csoportosokhoz képest) mindössze 166 km/óra volt, ami nagyon nagy hátrányt jelentett ezeken a pályákon, amelyeken sok volt a hosszú egyenes. De itt vagyunk a célban, értékes pontokat szereztünk, és ez a legfontosabb – csak találni kellene még egy kis plusz végsebességet..." – mondta Herczig, aki mögött Hadik András érkezett az ötödik pozícióban. Vele kapcsolatos érdekesség, hogy a verseny előtt egyetlen megveszekedett métert sem tudott tesztelni az új Subarujával (az autó a rajt reggelén lett kész), úgyhogy a mostani eredményt nagyon is jónak értékelte.

„Nem gondoltam volna, hogy idáig jutunk egy teljesen ismeretlen autóval – a beállításokon azonban még rengeteget kell módosítanunk. Tesztre lenne szükség: a miskolci futam előtt biztosan be is iktatunk egyet" – mondta Hadik.

Az egri viadal nemcsak a hazai, hanem a szlovákiai bajnokságba is beleszámított, így a magyar sorozatban tavaly óta nem értékelt World Rally Carokat is láthatott a szépszámú szurkolótábor. Nyilvánvalóan azok lóerő-fölényben voltak az S2000-es vagy az N-csoportos autókhoz képest, így talán természetes, hogy nemzetközi értékelésben a szlovákiai Béres József végzett az élen egy Škoda WRC-vel.

BÚTOR RÓBERT: CSAPATMUNKA VOLT

– Mire gondolt az utolsó gyorsasági szakasz előtt?

Hogy itt még végig kell érnünk, és nem szabad lazítani, mert az ellenfelek ott lihegnek a nyakunkon – mondta a pályafutása első abszolút futamgyőzelmét arató Bútor Róbert. – Azután pedig saját magamat is megleptem azzal, mennyire nem nyomasztott az esélyesség terhe, s hogy ugyanúgy, mint korábban a kisebb kategóriákban, az utolsó gyorsasági felszabadított bennem valamit, és teljesen lazán – de persze azért ésszel – tudtam közlekedni.

Mi volt a vasárnapi taktika?

Próbáltam Sébastien Loeb taktikáját követni – ha már ő is tulajdonos abban a csapatban, amelyik az autómat szállítja –, vagyis beosztani a nem túl nagy előnyt. Sikerült.

– Megszokta már az új autót?

Volt már olyan kanyar, amellyel elégedett voltam, de persze olyan is, amelyik után a legszívesebben eltörtem volna a saját kezemet. Szóval van még mit tanulni...

– Mit gondol, minek köszönhető a mostani sikere?

A tökéletes csapatmunkának. Ez a győzelem ugyanis nemcsak az enyém, mindenki hozzátette a magáét, a csapatból mindenki tökéletes munkát végzett. Kezdetnek ez nagyon jó volt, most már csak ötször meg kellene ismételni. Persze, közben a többiek sem tétlenkednek majd...

Húsz évet várt erre a pillanatra. Milyen érzés volt a dobogó legfelső fokán pezsgőzni?

– Nagyon jó! Tiszta versenyben, erős mezőnyben szereztük meg, úgy, hogy minden egyes gyorsaságit be kellett vállalni, mindegyiken a határon kellett autózni. Szerencse, hogy nem nyomott agyon a tét súlya: a végén is ugyanúgy „lekörzőztem” a visszafordítókat, mint az elején.

START AUTÓ EGER-RALI, A WATT OB I 1. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Bútor Róbert, Bacigal Igor (Team Butorrobi, Peugeot 207 S2000) 1:20:16.3, 2. Aschenbrenner, Pikó (Martevo Kft., Mitsubishi Lancer Evo9) 12.2 másodperc hátrány, 3. Kazár, Percze (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9) 39.3 mp h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik