- Utolsó módosítás:
- 2011-10-28 02:46:06
Az Italian Baja első napján orosz páros végzett az első helyen. • Fazekas Károlyék harmadikok
Beniket foglyul ejtette egy vízátfolyás
Mindössze egy 6.6 kilométeres szuperspeciális várt a terepralis mezőnyre pénteken az Italian Baja első napján. A pénteket a Borisz Gadasin, Alekszander Garlanov páros zárta a legelőkelőbb helyen, a magyarok közül a Fazekas, Maurer páros végzett a legjobbként, összetettben a harmadik helyen. az első terepralis versenyén induló Benik Balázs autóját pedig foglyul ejtette egy vízátfolyás.
![]() |
| Megviccelte a mezőnyt a nehéz szakasz (Fotó: ksf.hu) |
Aki azt hitte, könnyű lesz a szakasz, annak utóbb be kellett látnia, hogy súlyosan tévedett. Akik már jártak errefelé, tudják, hogy az olasz sprint Ek-futam kiszáradt folyómederben zajlik, Pordenone környékén. Igen ám, csakhogy ez a meder most nem volt teljesen száraz, sőt, olykor egy méter mély vízátfolyáson kellett áthajtaniuk a versenyzőknek, s ez szedte is az áldozatait.
Sajnos közéjük tartozott a háromszoros abszolút ralibajnok Benik Balázs is, aki most először versenyez ebben a szakágban, és sajnos egyelőre nem lehet elégedett. A rajtja mintaszerű volt (a szakemberek szerint ralisan indult, s ezt abszolút dicséretként kell értelmezni...), azután azonban az egyik nagyobb árok fogságába esett az Opel – vizet szívott az autó, gőzfelhő tört fel a motorháztető alól, s Benikék kénytelenek voltak félre állni. Egyelőre nem tudni, tudják-e folytatni a versenyt, azt csak azután lehet megállapítani, hogy a szervizcsapat tüzetesen megvizsgálta az Antarát.
Benik csapattársa, Szalay Balázs ellenben nem panaszkodhatott: bár most először versenyez Lukács Józseffel (állandó társát, Bunkoczi Lászlót erre a futamra kölcsönadta Beniknek), simán vették az akadályokat, sőt, az ötödik kilométernél utolérték az előttük startolót. Nyomták a dudát tiszta erőből, ám ez nem vezetett túl sok eredményre, nem engedték el őket.
„A vízátfolyás minket is megfogott, vagy négy-ötszáz métert mentünk úgy, hogy csak két henger működött – vallotta be Szalay. – Utóbb azonban minden rendben volt, az autót olyan jól sikerült beállítani, hogy élmény volt vezetni."
Szalay hetedikként végzett (a legjobb időeredményt a legutóbbi Ek-futamon is győzedelmeskedő orosz Borisz Gadasin érte el), ami remek alap a folytatáshoz, de pénteken nem ő volt a legjobb magyar, hanem a harmadikként érkező Fazekas Károly.
„Négy hónapja nem ültem versenyautóban, ráadásul a tavalyi motort használjuk, mert az új nem lett kész, ahhoz képest nem rossz a harmadik hely. Csak jó lenne megtartani, mert eddig amikor jól kezdtünk, a folytatás balszerencsésen alakult" – mondta Fazekas.
A további magyarok közül Garamvölgyi Zoltán gépében nem volt turbónyomás, úgyhogy a folyómederben alig-alig tudott haladni, bár az ugratókon remekül érezte magát (az első nap végén a 11. helyen állt), Varga Imre pedig egyszerűen csak kilenc hónapja nem ült autóban, úgyhogy saját bevallása szerint úgy haladt, mintha lopni menne, vagyis rettenetesen óvatosan – ez eredményezhette a 28. pozíciót. Ez azonban még nem jelent semmit, hiszen az igazi küzdelem csak ezután kezdődik.
Folytatás szombaton, két 90 kilométeres szelektív szakasszal.
| Abszolút sorrend a szuperspeciális után |
| 1. Borisz Gadasin, Alekszander Garlanov (orosz, G-Force Proto) 4:42.7 |
| 2. Holowczyc, Fortin (lengyel, belga, Nissan) 19.2 másodperc hátrány |
| 3. Fazekas, Maurer (magyar, BMW X5) 38.3 mp h. |
| ...7. Szalay, Lukács (magyar, Opel Antara RR) 47.0 mp h. |
| ...11. Garamvölgyi, Hangodi (magyar, Nissan Pathfinder) 1:08.6 p h. |
| ...28. Varga, Hujber (magyar, Nissan Pick-up) 2:04.5 p h. |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 18:53 Videó: a kapusnak esélye sem volt a maláj játékos csodás lövésénél
- 18:52 Afrika-kupa: a meglepetéscsapat Zambiát Ghána sem állította meg
- 18:47 Francia Kupa: Gomis karriercsúcsát a Bordeuax bánta, nyert a Lyon
- 18:46 Kézilabda: a héten szemműtétet hajtanak végre Zsarko Sesumon
- 18:44 NB II: frissen igazolt kapussal nyert a BKV Előre a Vác ellen
- 18:26 Észtország: a 48 gólos támadó német próbajáték után Máltára került
- 18:25 Anglia: Capello Terry és saját ügyében találkozik az FA elnökével
- 18:19 Férfi vízilabda ob I: a Szolnok tíz góllal volt jobb a Szentesnél
- 18:11 Férfi kézilabda: Bielecki és Krzysztof Lijewski a Kielcében folytatja
- 18:09 NB II: Gyirmótról szabadon távozó kapust igazolt a Veszprém
- 17:18 Formula-1: Häkkinen korábbi menedzsere lesz Hamilton ügynöke
- 17:03 Formula-1: Schumi a lista tetején vett búcsút tavalyi autójától
- 16:59 Jégkorong: fontos erőfelmérő vár az U18-as válogatottra
- 16:52 Videó: ritkán látható kosár esett a dudaszó pillanatában Amerikában
- 16:51 Sí: lavinaomlás történt a szabadstílusú magyar bajnokságon
- A kétmillió eurós Koman meghálálná a bizalmat
- Cristiano Ronaldo egy Lamborghinivel lepte meg magát a születésnapján
- Visszavonult a DVSC aranygenerációjának „mindenese"
- Szabadon igazolhatók a sereghajtó ZTE futballistái?
- Allegri: Ibrahimovic csak Nocerinót védte, aki túl kicsi
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen: Nem az eredmény miatt vagyok elégedett
- A Skóciából hazatérő kapus az NB I-ben folytathatja
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Schumacher az élen búcsúzott tavalyi Mercedesétől
- Hajnal Tamás: Hókotrókkal készülünk a Bayern ellen
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Primera División: a Barca Messi-függő, a Real Ronaldo góljai nélkül is vezetne
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt









