Póker: Kovács András 42 millió forintot nyert egy online versenyen

2011.05.02. 18:45
Címkék
Fantasztikus versenyt tudhatnak maguk mögött a magyar játékosok a Full Tilt Pokeren. Két magyar is döntő asztalra került a Full Tilt Online Poker Series egyik versenyén: Kovács András, vagyis „And217” a második, míg az ismeretlen Anaxona a harmadik lett.

Ötszátharminc zsugás ült oda a virtuális asztalok mellé a nem csekély nevezési díjú viadalon, így az összdíjazás több mint egymillió dollár lett. A kétnapos verseny első felvonása akkor ért véget, amikor a legjobb 54-hez érkezett a mezőny: ezután mindenki úgy térhetett nyugalomra a versenyben maradtak közül, hogy már pénzbe értek. And217 speciel ekkor repülőre ült, mivel az első részt Svédországban nyomta, míg a másodikat már itthon, Budapesten.

További részletekről ide kattintva, a pokermania.hu oldalon olvashatnak!

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
6 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
6 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
6 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
7 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik