Szétcikizik a molett ausztrál úszó olimpiai bajnokot - képek

2012.07.27. 14:51
Címkék
Leisel Jones hiába háromszoros olimpiai bajnok: miután láthatóan felszedett néhány kilót, nekiestek az ausztrál újságírók, azzal vádolva, már nem hozza őt lázba harmadik olimpiája. Sporttársai és a csapatvezetők azonban kiállnak mellette.

Leisel Jones Athénban a 4x100-as vegyes váltóval, Pekingben 100 méter mellen és újfent a 4x100-as vegyes váltó tagjaként nyert aranyérmet (emellett van még további öt olimpiai érme), most mégis a támadások célkeresztjébe került.

Leisel Jones a medence szélén ücsörögve valóban nem úgy néz ki, mint aki az olimpiai aranyait készül megvédeni 
(Forrás: dailymail.co.uk)
Leisel Jones a medence szélén ücsörögve valóban nem úgy néz ki, mint aki az olimpiai aranyait készül megvédeni (Forrás: dailymail.co.uk)

Készült róla ugyanis néhány olyan fotó, amelyeket elnézve valóban nehezen tagadható, hogy Leisel most nincs éppen élete formájában. Szabad szemmel is jól látható, hogy felszedett néhány kilót – ez azonban legkevésbé sem zavarja a csapattársait, vagy az ausztrál csapat vezetőit. Ők ugyanis egy emberként állnak ki a bajnokuk mellett.

Mások mellett az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke, Kate Lundy is felháborodottan utasította vissza a nemtelen támadásokat. De így tett Nick Green, az ausztrál olimpiai csapat vezetője is: „Elfogadhatatlan ez a támadás! Liesel háromszoros olimpiai bajnok, sokkal több tiszteletet érdemelne" – idézik már angol lapok a csapatvezetőt.

Jones edzője, Michael Bohl amondó, ő a maga részéről nagyon is elégedett tanítványa edzettségi állapotával: „Leisle hetente kilenc medencés és két tornatermi edzéssel készül a játékokra, és teljes mértékben elégedettek vagyunk a formájával."

Kétszeres olimpiai bajnok sporttársa, Kieren Perkins is megvédte Jonest: „Az úszók testalkatát nem lehet a hagyományos módokon, más sportolókhoz hasonlítva megítélni. A mi esetünkben más alkati sajátosságok kellenek a sikerhez. Persze, ha Leisel karcsú, fiatal úszólányok mellett áll, akkor valóban úgy tűnhet, mintha nem lenne nagy formában. De ez nem így van, és ő egyébként sem volt soha olyan, mint azok a vékony lányok.″

A hétvégi versenyeken mindenesetre kiderül, kinek volt igaza a vitában.

A „botrányt” kirobbantó képek a Sydney Morning Heraldban
A „botrányt” kirobbantó képek a Sydney Morning Heraldban
Összehasonlításként a 2012-es Leisel (balra) és a 2008-as pekingi bajnok Leisel (Forrás: dailymail.co.uk)
Összehasonlításként a 2012-es Leisel (balra) és a 2008-as pekingi bajnok Leisel (Forrás: dailymail.co.uk)
A HÍREKBEN IS BEMONDTÁK
Legfrissebb hírek

Cadu: Most sokkal jobban együtt van a csapat

Labdarúgó NB I
25 perce

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
6 órája

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
6 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
7 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
7 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
7 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
8 órája