Vincenzo Montella a Roma új vezetőedzője

2011.02.21. 13:40
null
Montella délelőtt érkezett, majd sikeresen tárgyalt a vezetőkkel
Címkék
Vincenzo Montellát, a klub korábbi játékosát nevezték ki az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma vezetőedzőjének. A szakember a távozó Claudio Ranieri helyét veszi át a fővárosi csapat kispadján.

Futótűzként terjedt az olasz sajtóban a hír, hogy a Roma vezetősége mai ülésén Vincenzo Montellát nevezte ki a csapat vezetőedzőjének. A hivatalos bejelentésre még várni kell, de gyakorlatilag biztos, hogy az egykori kiváló támadó a csapat új trénere.

Az új vezetőedző a tegnap lemondó Claudio Ranieri helyét veszi át a Románál, s megbízatása a szezon végéig szól az első csapat élén.

Montella 2009-ben hagyott fel a profi futballal, pályafutása nagy részét a „farkasoknál” töltötte, a Romában 267 első osztályú mérkőzésen 118 gólt szerzett. Visszavonulása után a klub utánpótlásában helyezkedett el, a 15 éves korosztállyal foglalkozott.

A 36 éves edző szerződése eredetileg 2012-ig szól a klubnál, s a hírek szerint egy év alatt félmillió eurót tehet zsebre, azt azonban nem tudni, hogy az új feladatkörével egy időben módosulnak-e a szerződésében foglalt anyagi kondíciók.

A rómaiak eddigi vezetőedzője, Claudio Ranieri vasárnap, a 3–0-s vezetésről elveszített (3–4) Genoa elleni idegenbeli bajnoki után nyújtotta be lemondását Rosella Sensi elnöknek, aki hétfőre ígért döntést az ügyben.

Nem sokkal hétfő 14 óra előtt a Roma hivatalosan is bejelentette, hogy elfogadta Ranieri lemondását.

 

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája