Vidi: Nikolics Olaszországban volt, de az üzlet meghiúsult?

2013.01.31. 19:16
A tuttomercatoweb.com értesülései szerint Nikolics Nemanja nem lesz a Siena futballistája, az átigazolási ügyletet nem sikerült ugyanis időben lezárni.

A tuttomercatoweb híradása szerint Nikolics Nemanja már Olaszországban volt, hogy megegyezzen a Sienával, a Videoton minden szükséges garanciát megadott az átigazoláshoz, ellenben az olasz piac 19.00-kor bezárt, és addig nem sikerült nyélbe ütni az üzletet.

A Siena 19.04-re datálva kiadott egy közleményt az érkezők és távozók listájával, melyen nem szerepel Nikolics. Az olasz kluboknak 19 óráig rendezniük kellett a „bejövő forgalmat", most már csak eladhatnak.

Mint ismert, már napok óta téma az olasz sajtóban, hogy Nikolics Nemanja a Siena játékosa lehet. A hírek szerint már csak egy-két apró részlet hiányzott az átigazolás véglegesítéséhez.

A Videotontól távozó csatár állítólag három évre írt volna alá a Sienához, amely 900 ezer eurót fizetett volna a székesfehérvári együttesnek.

Hivatalos bejelentés azonban még nincs az ügyben.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Lencse László (Ironi Kirjat Smona – Izrael, kölcsönből vissza),Nagy Dániel (Haladás, kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza),

Távozik/távozhat: Babos Barna (ZTE), Lencse László (Aszterasz Tripolisz – Görögország, fél év kölcsönbe), Renato Neto (brazil, Gent – Belgium), Walter Lee (spanyol, Lokeren – Belgium), Lencse László (Asztersz, Tripolisz – Görögország, kölcsönbe), Sándor György (Ittihad FC – Szaúd-Arábia), Jeff Silva (brazil, ABC FC – Brazília), Kaká (brazil, Deportivo La Coruna – Spanyolország)
Kiszemeltek: Fabio (brazil, Puskás Akadémia FC), Kleinheisler László (Puskás Akadémia FC), Nildo Petrolina (brazil, Beira-Mar – Portugália), Miguel Ángel Luque (spanyol, Puskás Akadémia FC), Zsótér Donát (Videoton U19), Vítor Gomes (portugál, Rio Ave)

 

 

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

OLASZ SERIE A 2026–2027, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:53

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58