Videó: a 97. és a 115. percben, majd a 11-es párbajban is hátrányban volt, de továbbjutott

Vágólapra másolva!
2023.06.09. 10:01
Az olasz harmadosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie C) rájátszása zajlik. Mindkét elődöntős párharc tizenegyespárbajban dőlt el, de a Pescara és a Foggia visszavágója egészen drámai végjátékot hozott.

A 2–2-es első mérkőzés után a visszavágón már a 2. percben előnybe került a Pescara. Úgy tűnt, meg is nyeri a meccset, és továbbjut, ám a 97. percben (noha csak öt perc volt a ráadás) a Foggia hosszabbításra mentett.


Abban ismét a hazaiak szereztek vezetést, de a 115. percben újfent megmenekültek a vendégek. Következhetett a tizenegyespárbaj, amelyben a harmadik pár után a Pescara volt előnyben, a Foggia azonban innen is visszajött, és kiharcolta a továbbjutást. Végül Jacopo Desogus hagyta ki a tizenegyest, akinek a kétszer 15 perces hosszabbításban szerzett gólja majdnem továbbjutást ért a hazaiaknak.


AZ ÜNNEPLÉS PILLANATAI


A Foggia a feljutásért a Leccóval játszik, az első találkozóra június 13-án, a visszavágóra 18-án kerül sor.

Legfrissebb hírek

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06

Serie A: a Parma Balogh Botond nélkül kapott ki a Comótól

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 16:56

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07
Ezek is érdekelhetik