Veszélybe került a Juventus BL-indulása

Vágólapra másolva!
2010.02.28. 22:54
Hazai pályán szenvedett 2–0-s vereséget a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának 26. fordulójában. A Serie A vasárnap esti mérkőzésén a Palermo Fabricio Miccoli és Igor Budan góljának köszönhetően hozta el a három pontot Torinóból. A vendégek ezzel a sikerrel megelőzték a bajnoki tabellán a „zebrákat".

Az első félidő nem sok izgalmat hozott. A csapatok nem kényeztették el a nagyérdeműt. A játék többnyire a mezőnyben folyt, a kapuk nem forogtak veszélyben a Juventus–Palermo mérkőzésen.

Egészen a 22. percig kellett várni az első veszélyes lehetőségre. Az első félidő közepén Antonio Candreva beadás szerű lövése vagy lövés szerű beadása tartott a rövid sarok felé, Salvatore Sirigu azonban visszavetődve hárítani tudott.

A Palermoo (Fotó: Reuters)
A Palermoo (Fotó: Reuters)

Néhány perccel később David Trezeguet távolról fejelhetett, de a labda elpattogott a bal alsó mellett. Sirigu a helyén volt, ha a kapura megy, akkor is hárított volna a kapus.

A 34. percben aztán egy szép akció végén Diego lábában volt a Juve vezető találata, de ott is maradt. A középpályás gyengén lőtte kapura Trezeguet lekészítése után a labdát.

A viszonylag eseménytelen első játékrész után azonban egy egészen elfogadható félidőt produkáltak a csapatok. Bár a Juve-szurkolók nem biztos, hogy így gondolják.

Az 56. percben aztán a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét láthatta a publikum. Javier Pastone lépett ki hatalmas ziccerben, majd kissé kisodródva, erőből a rövid sarkot célozta meg. Alex Manninger jól zárta a szöget, és szép mozdulattal hárított. Nem sokkal később azonban esélye sem volt az osztrák kapusnak.

Fabricio Miccoli egykori csapatának lőtt nagyon szép gólt. A középpályás a 16-os bal oldali sarkánál egyszer csak a lövésre vállalkozott, a labda pedig gyönyörű ívben, védhetetlenül vágódott a hosszú felsőbe.

Három perccel később egy szögletet követő kavarodás után Fabio Cannavaro talált be, a játékvezető azonban nem adta meg a gólt. A kapu előtt Del Piero lesen helyezkedett, s bár nem ért bele a labdába, zavarta a kapust a védésben.

A 82. percben aztán eldöntötte a mérkőzést a vendégcsapat, pontosabban a hazaiak játékosa, Zdenek Grygera. A Juve védője röviden adott haza, a csereként beálló Igor Budan pedig lecsapott a lehetőségre, s miután elhúzta a labdát Manninger mellett, az üres kapuba passzolt.

A Palermo megelőzte aktuális riválisát a bajnoki tabellán, s immár a negyedik, BL-indulást érő helyen áll.

SERIE A 
26. FORDULÓ
Juventus–Palermo 0–2 (Miccoli 60., Budan 82.)
SERIE A
KORÁBBAN
AC Milan–Atalanta 3–1 (Pato 30., 41., Borriello 61., ill. Valdés 56.)
Chievo–Cagliari 2–1 (De Paula 33., Granoche 78., ill. Astori 51.)
Genoa–Bologna 3–4 (Suazo 8., 38., Sculli 18., ill. Busce’ 11., Adaílton 28., 56., 79. – utóbbit 11-esből)
Livorno–Siena 1–2 (C. Lucarelli 11. – tizenegyesből, ill. Calaio’ 79., Maccarone 91.)
Parma–Sampdoria 1–0 (Zaccardo, 54.)
Napoli–AS Roma 2–2 (Denis 75., Hamsík 90. – 11-esből, ill. Júlio Baptista 59. – 11-esből, Vucsinics 65.)
Udinese–Inter 2–3 (Pepe 2., Di Natale 52. – 11-esből, ill. Balotelli 6., Maicon 21., D. Milito 45+1.)
KÉSŐBB
Juventus–Palermo
SZOMBATON
Lazio–Fiorentina 1–1 (Siviglia 7., ill. Keirrison 92.)
Catania–Bari 4–0 (Ricchiuti 4., Llama 40., Morimoto 81., Martínez 91.)
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,sa,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik