- Utolsó módosítás:
- 2010-01-22 00:12:20
José Mourinho együttese már az első játékrészben eldöntötte a mérkőzést, amelyen a Milan több mint egy félidőn át emberhátrányban játszott.
Kiütéssel nyerte meg az Inter a derbit
Az Internazionale nyerte meg az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) második fordulójának rangadóját a városi rivális AC Milan ellen, miután Thiago Motta, Diego Milito, Maicon és Sztankovics góljával 4–0-ra győzött a San Siróban. Érdekesség, hogy Wesley Sneijder kezdőként kapott szerepet, míg a Milan több mint egy félidőn keresztül embrehátrányban volt kénytelen játszani Gattuso kiállítása miatt.
![]() |
| Milito (balra) is betalált a Milan ellen (Fotó: Reuters) |
Meglepetésre rögtön a kezdőbe jelölte José Mourinho a frissen szerződtetett holland középpályást, Wesley Sneijdert, aki kis túlzással ezen a rangadón „ismerkedett meg” csapattársaival.
Mindkét együttes számára roppant fontos volt a csata: a Milant az esetleges győzelemmel még magabiztosabbá tehetette volna, míg az Internek égető szüksége volt a pontokra az első fordulósbeli botlás” miatt.
Az első veszélyes lövés rögtön a debütáló Sneijderé volt, Storari reflexmozdulattal hárított. Az első percekben úgy tűnt, a Milan uralja a játékot, köszönhetően a Pirlo, Flamini, Gattuso középpályás tengelynek.
A folytatás azonban már rémálomszerűen alakult a piros-feketék számára: ugyanis három gól és egy kiállítás terhelte őket, mind az első játékrészben. Először Thiago Motta talált be a 29. percben, miután Eto'o helyére befutva Diego Milito remek bepasszából a kapu jobb oldalába csavart. 0–1
A 36. percben kezdődött azonbna a Milan igazi vesszőfutása, a bokáját fájlaló Gattuso hátulról lerántotta a kilépő Eto'ót, amiért sárgát kapott, az Inter pedig tizenegyest. A megítélt büntetőt Milito lőtte nagy erővel a kapu közepébe. 0–2
A cserét kérő Gattusót ezután visszaküldték még a pályára, aminek meg is lett a következménye, a keménységéről híres olasz középpáylás megkapta második sárgáját, pedig Seedorf már ott állt az oldalvonal mellett. Ráadásul a félidő végén Maicon is betalált még, egy végsőkig kjátszott összjáték végén helyezett a jobb alsóba. 0–3
A második félidőben sem vett vissza az Inter, sokat próbálkoztak távoli lövésekkel is: ezekből egy be is akadt. Dejan Sztankovics 30 méterről középről lőtte ki a bal felső sarkot. 0–4
Több gól már nem esett, győzelmével az Inter csattanós választ adott az Bari elleni hazai pontvesztés miatt a csapatot kritizálóknak, a Milannak pedig gyorsan el kell felejtenie ezt a balul sikerült mérkőzést.
|
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 14:01 Videoton: már csak két poszton nem dőlt el a tavaszi kezdő személye
- 13:51 Videó: óriási potya gól hazaadásból - luftot rúgott a svéd kapus
- 13:48 DVSC: Feczesin Róbert sérülése miatt külön gyakorol
- 13:48 Női kézilabda: Mehlmann Ibolya újra edzésbe állt Győrben
- 13:26 Manchester United: Van der Sar egy évvel hosszabbít - lapértesülés
- 13:19 Bp. Honvéd: szerdán dől el, hogy kell-e az U20-as világbajnok védő
- 12:38 Anglia: Paul Gascoigne-t két napon belül másodszor tartóztatták le
- 12:37 Lazio: Edy Reja elismerte, tárgyal a római vezetőkkel
- 12:33 Póker: a holland kormány az online játék ellen
- 12:27 Ökölvívás: Klicskóék esélytelen dagadékokkal bokszolnak - Haye
- 12:25 Női kosárlabda MK: az OSC-Győr párharc győztesével játszik a címvédő
- 12:23 Ligue 1: megsérült és hetekre kiesett a Toulouse válogatott gólzsákja
- 12:10 Real Madrid: 2016-ig hosszabbítanának a legrosszabbul kereső Higuaínnal
- 12:09 Ferencváros: játékra alkalmas a pálya, 13 órás kezdés a Szolnok ellen
- 11:59 Paks: a Horvátországban megsérülő Urbán két hét múlva pályára léphet


