UEFA: átigazolási embargó, kizárás? Súlyos büntetés várhat a Milanra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 09:37
Valószínű, hogy az olasz élvonalban hatodik helyen végző AC Milant az Európai Labdarúgó-szövetség kizárja a nemzetközi kupákból a pénzügyi fair play megszegése miatt.

Az UEFA pénzügyi bizottsága kedden közleményben jelezte, hogy a Milan hónapok óta húzódó ügyét döntéshozó testülete elé terjeszti. Mint ismert, az UEFA azóta vizsgálódik a Milan kapcsán, hogy 2017 áprilisában kínai befektetők megvásárolták a klubot, majd a nyáron több mint 200 millió euróért vásároltak új játékosokat.

A Milan-tulajdonosoknak októberig kellene visszafizetniük a klub megvásárlásakor felvett kölcsönt, de az UEFA nem látja biztosítottnak a milánói egyesület anyagi hátterét.

Korábbi hasonló esetek alapján a Milanra várhatóan 20 millió eurós pénzbírság vár, továbbá előfordulhat, hogy az együttest kizárják az átigazolásokból vagy nem indulhat a nemzetközi kupaporondon.

közleményben jelezte, hogy a Milan hónapok óta húzódó ügyét döntéshozó testülete elé terjeszti. Mint ismert, az UEFA azóta vizsgálódik a Milan kapcsán, hogy 2017 áprilisában kínai befektetők megvásárolták a klubot, majd a nyáron több mint 200 millió euróért vásároltak új játékosokat.

A Milan-tulajdonosoknak októberig kellene visszafizetniük a klub megvásárlásakor felvett kölcsönt, de az UEFA nem látja biztosítottnak a milánói egyesület anyagi hátterét.

Korábbi hasonló esetek alapján a Milanra várhatóan 20 millió eurós pénzbírság vár, továbbá előfordulhat, hogy az együttest kizárják az átigazolásokból vagy nem indulhat a nemzetközi kupaporondon.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik