Totti szeme előtt Piola csúcsa lebeg, de tudja, nem lesz könnyű

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 14:30
null
Totti gyerekei előtt ünnepelhette a második helyre érést (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Roma ikonja, Francesco Totti elmondása szerint megpróbálja beérni a liga örök-góllövőlistájának vezetőjét, Silvio Piolát, de tudja, hogy ez nagyon nehéz feladat, elmondása szerint még a bajnoki bronzérem megszerzése is esélyesebb.

Totti a Genoa elleni, 3–1-re megnyert mérkőzés első negyedórájának végén tizenegyesből szerezte meg a vezetést együttesének, ez a találat pedig már a 225. volt, amelyet a Serie A-ban szerzett – amivel Gunnar Nordahlhoz csatlakozott az örökranglista második helyén.

LEZÁRULT A CASSANO-ÜGY
A Gazzatta dello Sport szerint Antonio Cassano, az Internazionale olasz támadója visszakerül az első csapat keretébe azután, hogy néhány napja száműzve lett, sajtóhírek szerint azért, mert Andrea Stramaccioni vezetőedzővel lökdösődött. Bővebben itt!

Az elsőhöz még „kicsit” kapaszkodnia kell a „farkasok” vezérének, ugyanis Silvio Piola 274 találattal áll az élen, így a 36 éves támadónak még 49 gólt kellene szereznie visszavonulása előtt az élre álláshoz.

„Piola beérése nem rajtam múlik – kezdte Totti. – Könnyebb lenne számunkra a harmadik helyen zárni a bajnokság végén.”

A Roma vasárnap esti sikerével 43 ponttal a 7. helyen áll a Serie A-ban, de a jelenlegi harmadik AC Milan előnye csak öt egység a fővárosi gárdával szemben.

„Piola csúcsa lebeg a szemem előtt, még ha tudom, hogy nagyon nehéz lenne őt beérni. Meglátjuk, hogy sikerül-e” – folytatta a Roma csapatkapitánya.

MENESZTETTÉK A PESCARA VEZETŐEDZŐJÉT
A Pescara új vezetőedzővel küzd a bennmaradásért: a „delfinek” vezetősége az Udinese elleni, hazai vereség (0–1) után menesztette Christiano Bergodit. Bővebben itt!

„Jelenleg folytatom, aztán ha egyszer megelőzöm, visszavonulok” – mondta mosolyogva.

A Roma ikonja ráadásul stílusosan, gyerekei szeme láttára érte be Nordahlt.

„Nem számítottam rá, hogy a stadionban lesznek, mivel az egész héten betegek voltak. Csodálatos élmény volt, és a mérkőzés végi ölelés örökre felejthetetlen momentum marad számomra” – tette hozzá Totti.

A gyerekek ráadásul készültek is a nagy eseményre, egy „Ez igen, Apa!” feliratú pólót adtak át a világbajnok játékosnak a mérkőzés után.

„Nem tudom, ki szervezte meg – mondta a pólóval kapcsolatban Totti. – Rögtönzött volt, a tudtom nélkül.”

Kevésbé vidám téma a „farkasok” háza táján, hogy a mérkőzés 39. percében le kellett cserélni a csapat bosnyák középpályását, Miralem Pjanicot, akinek aláfordult a bokája. A játékos valamelyest megkönnyebbülhet, az első vizsgálatok kizárták a törést, de további tesztekre kerül sor a duzzanat csökkenését követően, hogy kiderítsék, mennyire súlyos a sérülés.

EMLÉKEZTETŐÜL –SERIE A
27. FORDULÓ
Roma–Genoa 3–1
(Totti 16. – 11-esből, Romagnoli 58., Perrotta 89., ill. Borriello 42. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 27 18 5 4 54–18 +36 59
2. Napoli 27 15 8 4 47–22 +25 53
3. Milan 27 14 6 7 48–32 +16 48
4. Lazio 27 14 5 8 37–32 +5 47
5. Internazionale 27 14 5 8 44–36 +8 47
6. Fiorentina 27 13 6 8 48–33 +15 45
7. Roma 27 13 4 10 57–48 +9 43
8. Catania 27 12 6 9 36–34 +2 42
9. Udinese 27 10 10 7 36–34 +2 40
10. Sampdoria 27 10 6 11 34–30 +4 35
11. Parma 27 8 8 11 32–36 –4 32
12. Torino 27 7 12 8 32–32 0 32
13. Bologna 27 9 5 13 37–36 +1 32
14. Cagliari 27 8 7 12 32–46 –14 31
15. Atalanta 27 9 5 13 26–38 –12 30
16. Chievo 27 8 5 14 27–44 –17 29
17. Genoa 27 6 8 13 27–40 –13 26
18. Siena 27 7 6 14 27–39 –12 21
19. Pescara 27 6 3 18 20–54 –34 21
20. Palermo 27 3 12 12 22–39 –17 21
A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik