Serie B: Vass Ádámék nyertek, a Brescia feljutott az élvonalba

2010.06.13. 22:45
null
A Brescia szurkolói öt év után buzdíthatják kedvenceiket ismét élvonalbeli mérkőzésen (Fotó: La Presse)
Címkék
A Brescia hazai pályán 2–1-re nyert a Torino ellen az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalába való feljutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóján, így a következő szezont már az élvonalban kezdheti meg. Vass Ádám – csakúgy, mint az első, 0–0-s döntetlennel végződő mérkőzésen – most is végig a pályán volt a Brescia színeiben.

A rájátszásban az idegenben lőtt gólok nem számítottak, így a szabályok szerint a Torino csak abban az esetben juthatott volna fel, ha nyer Bresciában. A 35. percben azonban nem a vendégek, hanem a Brescia szerzett vezetést Davide Possanzini révén.

A 67. percben Andrea Caracciolo büntetőjével már kétgólos volt a hazaiak előnye, nem sokkal ezután pedig tíz főre fogyatkozott a Torino, amely ezzel kilátástalan helyzetbe került.

A lefújás előtt ugyan Rasid Arma szépíteni tudott, ám ez már nem osztott, nem szorzott, a Brescia feljutott a Serie A-ba, amelyben legutóbb a 2004–2005-ös szezonban szerepelt. Jelen állás szerint Vass Ádám mellett Feczesin Róbert is a kék-fehér klub játékosa, így elképzelhető, hogy a Brescia két magyarral a soraiban vág neki az élvonal küzdelmeinek .

SERIE B 
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Brescia–Torino 2–1
Feljutott: a Brescia, 2–1-es összesítéssel
Feljutott a Serie A-ba: Lecce, Cesena, Brescia
Kiesett a harmadosztályba: Salernitana, Gallipoli, Mantova, Triestina
Legfrissebb hírek

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
9 perce

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
15 perce

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
24 perce

„A rájátszásért élek” – LeBron James vezérletével tarol a Lakers; söprésre áll a címvédő OKC

Amerikai sportok
33 perce

Curling vegyes páros vb: második meccsét is elvesztette a magyar duó

Téli sportok
1 órája

Óriási futballdráma Angliában: túl korán örültek a pályára rohanó szurkolók

Angol labdarúgás
1 órája

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
1 órája

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik