Serie A: Vucsinics-dupla süllyesztette el a „delfineket”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 20:10
null
„Hé, barátom, hova tűnt a nadrágod?!” (Fotó: Reuters)
Az olasz labdarúgó-bajnokságot magabiztosan vezető Juventus csak két késői góllal tudta megtörni a sereghajtó Pescara ellenállását: Mirko Vucsinics duplája és a 2–1-es siker után a Juve immár 71 pontos.

Az első félidőben a Juve felállította az „ostromműveket”, de képtelen volt áttörni a pescarai falon, no meg az óriási formát mutató Ivan Pelizzoli kapuson. A BL-visszavágóra készülő, tartalékos Juventus hamar magához ragadta a kezdeményezést, de Vucsinics, Pogba, Giovinco és Vidal minden kísérlete elakadt. Giovinco aztán meg is sérült, a helyére beálló Fabio Quagliarella pedig kihagyott egy nagy helyzetet, csak hogy ne maradjon ki az össznépi pazarlásból.

A fordulást követően Pelizzoli és társai még álltak a vártán, egészen a 72. percig, amikor Vucsinics – büntetőből, ráadásul a tizenegyes előtti incidens Giuseppe Rizzo kiállítását is hozta – megtörte a Pescara ellenállását. Pedig a vendégek kapusa a tizenegyes irányát is eltalálta, igaz, a labda túl erős volt, így nem tudta kifogni.

Ha már belejött a Juve csatára, a 78. percben hozzátett még egyet remek alakítás után, Emmanuel Cascione válasza pedig már későn érkezett. Cascione hatalmas bombája egyben azt jelentette, hogy a Pescara középpályása „oda-vissza” betalált a torinóiaknak – majd még a végén Giuseppe Sculli riogatta a hazaiakat, de a Juventus megőrizte a 2–1-es eredményt.

A meccs jelenete Vucsinics vetkőzése (lásd a képet) volt, melyről az „elkövető” a következőképpen nyilatkozott.

„Spontán gólöröm volt, úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Megtettem!” – mondta a csatár, aki kapott egy sárgát túlzott gólörömért.

A Torino Rolando Bianchi révén a 94. percben csent el egy pontot Bolognából, így a hazaiak hiába fordítottak 0–1 után a második félidőben – Tiberio Guarante gólja után korán ünnepeltek... A Bologna nem nyert bajnokit, mióta legyőzte Milánóban az Intert, a Torino legutóbbi két meccsén (a „bikák" ezeken szintúgy nem nyertek) 12 gól esett.

OLASZ SERIE A, 31. FORDULÓ
Juventus–Pescara 2–1
(Vucsinics 72., 78. – az elsőt 11-esből, ill. Cascione 83.)
Bologna–Torino 2–2 (Kone 65., Guarente 86., ill. Barreto 25., Bianchi 94.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 31 22 5 4 61–20 +41 71
2. Napoli 30 17 8 5 55–29 +26 59
3. Milan 30 17 6 7 53–32 +21 57
4. Fiorentina 30 15 6 9 54–37 +17 51
5. Lazio 30 15 5 10 39–36 +3 50
6. Internazionale 30 15 5 10 47–39 +8 50
7. Roma 30 14 5 11 60–51 +9 47
8. Catania 30 13 6 11 40–38 +2 45
9. Udinese 30 10 12 8 38–38 0 42
10. Parma 30 10 8 12 39–39 0 38
11. Cagliari 30 10 8 12 37–48 –11 38
12. Bologna 31 10 7 14 40–40 0 37
13. Sampdoria 30 10 7 13 35–35 0 36
14. Torino 31 8 13 10 39–43 –4 36
15. Chievo 30 10 5 15 31–45 –14 35
16. Atalanta 30 10 6 14 30–42 –12 34
17. Genoa 30 6 9 15 31–47 –16 27
18. Siena 30 8 8 14 31–42 –11 26
19. Palermo 30 4 12 14 25–43 –18 24
20. Pescara 31 6 3 22 22–63 –41 21

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik