Serie A: távozik Baloghék elnöke a Palermo éléről – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.27. 18:52
A Balogh Norbertet és Sallai Rolandot is foglalkoztató Palermo elnöke, Maurizio Zamparini hivatalosan is bejelentette, távozik a klubtól, hogy helyét új tulajdonosnak adja át.

A 75 éves Zamparini egy ideje tárgyalásban áll egy amerikai csoporttal, és azt tervezi, hogy eladja a klubot.

„Maurizio Zamparini elnök úr ma bejelentette, hogy felajánlotta lemondását a Palermo elnöki címéről” – áll a klub közleményében.

„Az új elnököt 15 napon belül, palermói sajtótájékoztató keretében belül bemutatjuk. Az új elnök egy angolszász cég egyik képviselője lesz” – teszik hozzá.

A beszámoló szerint az új tulajdonos célja, hogy visszavezesse a klubot az őt megillető magasságokba, és hogy három-öt éven belül a nemzetközi kupába jusson.

Zamparini 15 éve vette át a Palermo irányítását, ténykedése alatt a klub stabil élvonalbeli együttessé vált, kijutott a nemzetközi porondra is, és olyan kiválóságokat nevelt ki, mint Edinson Cavani, Paulo Dybala vagy éppen Javier Pastore.

Az edzőkérdés már jóval érdekesebb volt, 29 különböző tréner ült a csapat kispadján regnálása során, és összesen 40 váltásra került sor.

Legfrissebb hírek

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 23:01

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

Az Anfield varázsában is bízhatnak a liverpooliak a Galatasaray ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 09:28

A számok is mutatják: a nagyobb liverpooli nyomáshoz Szoboszlai egyedül kevés

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:20

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04
Ezek is érdekelhetik