A Roma fél gőzzel is hengerelt a halovány Livorno ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.18. 17:56
null
Destro visszatérése gólerősen futballozik, a Livorno ellen a szezon leggyorsabb római gólját szerezte (Fotó: Action Images)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójának első mérkőzésén a Roma 3–0-ra legyőzte a kieső helyen álló Livorno együttesét, így ideiglenesen öt pontra zárkózott a listavezető Juventus mögött. Rudi Garcia együttese már az első félidőben eldöntötte a lényegi kérdéseket, Destro és Strootman révén már bő fél óra után két góllal vezettek a hazaiak, amit Ljajics egészített ki háromra a második félidőben. A rendkívül gyenge napot kifogó Livornónak kaput eltaláló lövése sem volt a mérkőzésen.

Rudi Garcia, a fővárosiak vezetőedzője némileg rotálta csapatát a Juventus elleni kupacsatára készülve, de nem bánta meg, hogy az előző fordulóban egyaránt eredményes Totti és Florenzi is a kispadon kezdte a mérkőzést, hiszen a helyettük pályára küldött Destro, Ljajics duó kiválóan játszott, akárcsak az egész Roma, bár tegyük hozzá, a héten edzőváltáson áteső Livorno tartotta a közelmúlt formáját, azaz rendkívül gyengén futballozott.

Az első gólra nem is kellett sokáig várni a Stadio Olimpicóban, a decemberi visszatérése óta hatodik bajnokiján negyedszer eredményes Mattia Destro egy jobb oldali támadás és Gervinho lecsúszott sarkazása után közvetlen közelről szerezte meg a vezetést csapatának. 1–0

A Livorno a kapott gól után képtelen volt váltani, ami nem tett jót a mérkőzésnek, a Roma támadógépezete igazán a 30. perc környékén indult be, de ekkor szinte percenként jöttek a fővárosi helyzetek, legfőképp a rendkívüli passzokat osztogató Pjanic okos játékának köszönhetően.

A 36. percben aztán már az egyébként kiváló formában védő Bardi kapus sem segíthetett, Destro lövését a gólvonalról vágták ki a vendégvédők, de Kevin Strootman ismétlésénél már tehetetlenek voltak. 2–0

A Roma hét lövésével szemben a Livorno egyszer sem találta el ellenfele kapuját az első félidőben, és ez a második játékrészben sem változott: a Roma magabiztos és megérdemelt vezetése tudatában is tovább támadott, a Livorno pedig szenvedett.

Nem hozott túl élvezetes futballt a második negyvenöt perc, az egyetlen említésre méltó esemény a hosszú hónapok óta gólképtelen Adem Ljajics találata volt a 78. percben, a szerb a januárban igazolt Radja Nainggolan passza után talált a hálóba, beállítva a 3–0-s végeredményt.

A Roma erőlködés nélkül is megérdemelten nyert nagy különbséggel, sőt ez a három gól egy kis szerencsével akár öt vagy hat is lehetett volna. Rudi Garcia együttese lejátszotta a 13. kapott gól nélküli mérkőzését a szezonban, ennél jobb mutatója csak a Lille együttesének van az öt topligát tekintve. A 19. helyen álló Livorno mai játékát elnézve hatalmas javulásra van szüksége az újoncnak, ha ki akarja harcolni a bennmaradást.

OLASZORSZÁG, SERIE A
20. FORDULÓ
Roma–Livorno 3–0
(Destro 6., Strootman 36., Ljajics 78.)

KÉSŐBB
Juventus–Sampdoria
20.45

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 19 17 1 1 46–12 +34 52
2. Roma 20 14 5 1 42–10 +32 47
3. Napoli 19 13 3 3 41–20 +21 42
4. Fiorentina 19 11 4 4 33–20 +13 37
5. Internazionale 19 8 8 3 38–23 +15 32
6. Verona 19 10 2 7 34–30 +4 32
7. Parma 19 6 8 5 29–26 +3 26
8. Torino 19 6 8 5 31–27 +4 26
9. Lazio 19 6 6 7 23–26 –3 24
10. Genoa 19 6 5 8 19–23 –4 23
11. Milan 19 5 7 7 31–30 +1 22
12. Sampdoria 19 5 6 8 22–27 –5 21
13. Cagliari 19 4 9 6 19–28 –9 21
14. Atalanta 19 6 3 10 20–29 –9 21
15. Udinese 19 6 2 11 18–28 –10 20
16. Chievo 19 4 5 10 14–24 –10 17
17. Sassuolo 19 4 5 10 21–41 –20 17
18. Bologna 19 3 7 9 17–33 –16 16
19. Livorno 20 3 4 13 16–36 –20 13
20. Catania 19 3 4 12 13–34 –21 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik