Serie A: pazar hajrával fordított és nyert az Inter

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 23:51
null
Gervinho és Stefan de Vrij egyaránt a kapuba talált vasárnap este (Fotó: AFP)
Az Internazionale sokáig vesztésre állt a Parma otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójának vasárnap késő esti mérkőzésén, de a hajrában egyenlített, majd emberelőnybe kerülve pillanatokon belül a győztes gólt is megszerezte (2–1).


A Sassuolo elleni 3–3 által alaposan megtépázva, az eltiltott Antonio Conte vezetőedző és több sérült, illetve eltiltott játékosát nélkülözve érkezett az Inter a vasárnapi mérkőzésre, ennek ellenére az első kisebb helyzet az övé volt – kimaradt.

Odaát viszont Gervinho nem kegyelmezett: Juraj Kucka keresztlabdája elszállt a tétovázó Danilo D′Ambrosio feje felett, a bal oldalon loholó elefántcsontparti az alapvonal előtt elérte, elfektette Antonio Candrevát, majd egy csel után jobbal a hálóba bombázott. (1–0)

Egy kis stat: a 2004–2005-ös idény óta Gervinho csupán a harmadik Parma-játékos, aki egymást követő két idényben benne van legalább 10 bajnoki gólban. A másik kettő: Domenico Morfeo (2004–05, 2005–06) és Sebastian Giovinco (2010–11, 2011–12). (Opta)

A Milan vasárnapi győzelméről ide kattintva olvashat!
A Napoli és az Atalanta újabb sikerét itt találja!

Az Inter védőfalán a későbbiekben is nyíltak lyukak, igaz, kis szerencsével a vendégek is szerezhettek volna gólt – hiába ért azonban a labda Jasmin Kurtic karjához, a VAR-szoba azt is kiderítette, hogy Diego Godín lesről fejelt, így büntető helyett szabadrúgás következett kifelé.

A második félidőben az Inter támadott többet, csakhogy a Parma ellencsapásai voltak veszélyesebbek – mivel gól egyikből sem született, a jobbára csak kínlódó vendégek végig lőtávolon beül maradtak, és a 84. percben egy szögletet követően Stefan de Vrij fejjel egyenlített is. (1–1)

A gólt követően Kucka reklamálásért piros lapot kapott, de ez csak a kisebbik volt a hazaiakat érő „bajok” közül: a 87. percben ugyanis Cristian Stellini beugró edző két csereembere összehozta az Inter második gólját...

Victor Moses beadása teljesen őrizetlenül találta a tavaly nyáron éppen Parmából igazolt Alessandro Bastonit, aki közvetlen közelről a kapuba fejelt. (1–2)

OLASZ SERIE A
28. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Parma–Internazionale 1–2 (Gervinho 15., ill. De Vrij 84., Bastoni 87.)
Korábban
Napoli–SPAL 3–1 (Mertens 4., Callejón 36., Younes 78., ill. Petagna 29.)
Sampdoria–Bologna 1–2 (Bonazzoli 88., ill. Barrow 72. – 11-esből, Orsolini 75.)
Sassuolo–Hellas Verona 3–3 (Boga 53., 77., Rogério 97., ill. Lazovics 51., Stepinski 57., Pessina 68.)
Udinese–Atalanta 2–3 (Lasagna 31., 87., ill. D. Zapata 9., Muriel 71., 79.)
Milan–Roma 2–0
(Rebic 76., Calhanoglu 89. – 11-esből)

Pénteken játszották
Juventus–
Lecce 4–0
Szombaton játszották
Brescia–Genoa 2–2
Cagliari–Torino 4–2
Lazio–Fiorentina 2–1

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 28 22 3 3 56–24 32 69
2. Lazio 28 20 5 3 64–27 37 65
3. Internazionale 28 18 7 3 56–29 27 61
4. Atalanta 28 17 6 5 80–39 41 57
5. Roma 28 14 6 8 53–38 15 48
6. Napoli 28 13 6 9 46–37 9 45
7. Milan 28 12 6 10 34–35 –1 42
8. Parma 28 11 6 11 38–35 3 39
9. Verona 28 10 9 9 34–32 2 39
10. Cagliari 28 10 8 10 47–44 3 38
11. Bologna 28 10 7 11 40–45 –5 37
12. Sassuolo 28 9 7 12 48–49 –1 34
13. Fiorentina 28 7 10 11 34–38 –4 31
14. Torino 28 9 4 15 32–50 –18 31
15. Udinese 28 7 7 14 23–41 –18 28
16. Genoa 28 6 8 14 34–53 –19 26
17. Sampdoria 28 7 5 16 30–50 –20 26
18. Lecce 28 6 7 15 35–64 –29 25
19. Brescia 28 4 6 18 25–52 –27 18
20. SPAL 28 5 3 20 21–48 –27 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik