Serie A: Palermóban először nyert a szezonban vendégként a Fiorentina

Vágólapra másolva!
2011.02.13. 14:28
Címkék
A Palermo labdarúgócsapata hiába vezetett kétszer is a Fiorentina elleni hazai mérkőzésen, Szinisa Mihajlovics együttese kétszer is egyenlített, majd a jó hajrának köszönhetően a győzelmet (4–2) is megszerezte az olasz bajnokság 25. fordulójában. A firenzeiek első idegenbeli sikerüket könyvelhették el a 2010–2011-es pontvadászatban.

Javier Pastore remek, bal felső sarkos találattal szerzett vezetést a hazaiaknak, de Alberto Gilardino még az első játékrészben egyenlített egy csúsztatott fejes után. A második játékrész elején Antonio Nocerino találatával ismét a szicíliaiak szerezték meg a vezetést, de erre előbb a fiatal Michele Camporese válaszolt, majd Cesare Bovo öngólja után már a vendégeknél volt az előny. A firenzeiek 4–2-es sikerét a szezonban az első gólját szerző Riccardo Montolivo biztosította be.

A violáknak ez volt az első idegenbeli győzelmük a bajnokságban, a Palermo korábban csupán az Intertől és a Laziótól szenvedett vereséget otthon.

SERIE A
25. FORDULÓ
Palermo–Fiorentina 2–4 (Pastore 7., Nocerino 48., ill. Gilardino 36., Camporese 70., Bovo – öngól 78., Montolivo 88.)

AZ ÁLLÁS
  1. Milan 25 15 7 3 44–19 +25  52
  2. Napoli 25 15 4 6 40–22 +18  49
  3. Internazionale 23 13 5 5 44–27 +17  44
  4. Lazio 24 12 6 6 30–22 +8  42
  5. Udinese 24 12 4 8 39–30 +9  40
  6. Palermo 25 12 4 9 44–35 +9  40
  7. Roma 24 11 6 7 35–32 +3  39
  8. Juventus 24 10 8 6 40–30 +10  38
  9. Fiorentina 24 8 8 8 27–26 +1  32
10. Cagliari 24 9 5 10 28–26 +2  32
11. Chievo 24 7 10 7 26–23 +3  31
12. Bologna 23 8 8 7 25–30 –5  29*
13. Genoa 23 7 7 9 19–22 –3  28
14. Sampdoria 23 6 9 8 20–25 –5  27
15. Parma 25 6 8 11 23–34 –11  26
16. Lecce 24 6 6 12 24–43 –19  24
17. Catania 24 5 8 11 19–31 –12  23
18. Brescia 24 6 4 14 20–31 –11  22
19. Cesena 24 5 6 13 17–31 –14  21
20. Bari 24 3 5 16 14–39 –25  14
* A Bolognától 3 pontot levontak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik