Serie A: négy győztes mérkőzés után kikapott a Juventus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.15. 22:47
null
A Juve nem bírt a Fiorentinával (Fotó: AFP)
A Juventus 2–1-es vereséget szenvedett a Fiorentina otthonában, így négy győztes találkozót követően először hagyta el szerzett pont nélkül a pályát. A bajnokságot azonban továbbra is vezeti Massimiliano Allegri csapata.



A Serie A 20. fordulóját a Fiorentina–Juventus találkozó zárta. A „zebrák” 18 összecsapásból mindössze hármat vesztettek el, így bizakodva várhatták a mérkőzést – a Fiorentina rossz formáját tekintve különösen.

Egészen a 37. percig kellett várni az első találatra: Nikola Kalinic éles szögből, kisodródva lőtt kapura, a labda pedig a kapuban kötött ki – 1–0!

Az első félidőben már nem szerzett gólt egyik csapat sem, azonban az 54. percben megduplázta előnyét a firenzei alakulat Milan Badelj révén – 2–0!

Ezt követően gyorsan jött a válasz, négy perccel később egy beadást követő kavarodásnál Gonzalo Higuaín használta ki a kínálkozó lehetőséget – 2–1!

Kiegyenlíteni azonban már nem sikerült, így megszakadt a Juventus győzelmi sorozata, a Fiorentina két vereség és egy döntetlen után nyert újból.

OLASZ SERIE A
20. FORDULÓ
Fiorentina–Juventus 2–1 (N. Kalinic 37., Badelj 54., ill. Higuaín 58.)

KORÁBBAN

Lazio–Atalanta 2–1 (Milinkovics-Szavics 45+1., Immobile 68. – 11-esből, ill. Petagna 21.)
Sampdoria–Empoli 0–0
Sassuolo–Palermo 4–1
(Matri 15., 66., Ragusa 24., Politano 83., ill. Quaison 9.)
Napoli–Pescara 3–1 (Tonelli 47., Hamsík 49., Mertens 86., ill. Caprari 94. – 11-esből)
Udinese–Roma 0–1 (Nainggolan 12.)
Cagliari–Genoa 4–1
(Borriello 40., 60., Joao Pedro 44., Farias 64. – 11-esből, ill. G. Simeone 28.)
Internazionale–Chievo 3–1
(Icardi 69., Perisic 86., Éder 93., ill. Pellissier 34.)
Crotone–Bologna 0–1 (Dzemaili 51.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 19 15 4 40–16 +24 45
2. Roma 20 14 2 4 41–18 +23 44
3. Napoli 20 12 5 3 45–23 +22 41
4. Lazio 20 12 4 4 35–22 +13 40
5. Internazionale 20 11 3 6 33–23 +10 36
6. Milan 18 11 3 4 28–20 +8 36
7. Atalanta 20 11 2 7 32–24 +8 35
8. Fiorentina 19 8 6 5 30–25 +5 30
9. Torino 19 8 5 6 36–27 +9 29
10. Cagliari 20 8 2 10 31–44 –13 26
11. Udinese 20 7 4 9 25–27 –2 25
12. Chievo 20 7 4 9 21–27 –6 25
13. Genoa 20 6 5 9 22–27 –5 23
14. Bologna 19 6 5 8 18–25 –7 23
15. Sassuolo 20 6 4 10 28–33 –5 22
16. Sampdoria 20 5 7 8 21–26 –5 22
17. Empoli 20 4 6 10 11–26 –15 18
18. Palermo 20 2 4 14 17–40 –23 10
19. Crotone 19 2 3 14 14–34 –20 9
20. Pescara 19 1 6 12 15–36 –21 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik