A Roma a nagy zakót elkerülte Nápolyban, a vereséget nem

Vágólapra másolva!
2014.11.01. 15:00
null
Higuaín nagyszerű góljával szerzett vezetést a Napoli (Fotó: Action Images)
A Napoli megnyerte az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójának rangadóját, hazai pályán 2–0-ra legyőzte az AS Romát. A nápolyiaknál két korábbi Real Madrid-játékos, Gonzalo Higuaín és José Callejón volt eredményes.

1. FÉLIDŐ

Rangadóval kezdődött az olasz bajnokság 10. fordulója, a tavalyi bronzérmes Napoli a legutóbbi szezonban ezüstérmes Romát fogadta. A fővárosiak holtversenyben élen álltak a forduló előtt a Juventusszal, a Napoli a hetedik helyről várta az összecsapást az Atalanta elleni kissé csalódást keltő hétközi iksz (1–1) után.

Rafael Benítez együttese villámrajtot vett, 30 másodperc elteltével Lorenzo Insigne lőtt a hálóba Morgan De Sanctis lába között, de les miatt a játékvezető szabadrúgást ítélt kifelé. A harmadik percben azonban már semmi sem mentette meg a Romát a kapott góltól: Insigne cselezett középre a bal szélről, 30 méterről lőtt, levágódó kísérlete épp Gonzalo Higuaín elé pattant középen, és az argentin akrobatikus mozdulattal a hálóba vágta a labdát a tehetetlen De Sanctis mellett. 1–0

A Roma csak kereste a saját játékát (és a labdát is...), de nem igazán tudott felpörögni. A 11. percben Insigne tekert a hosszú alsó felé a tizenhatos bal sarkáról, De Sanctis azonban nagy bravúrral szögletre paskolta a labdát. Egy perccel később kis híján ismét gólt kapott a Roma: egy kontra végén José Callejón engedett el egy rakétát a tizenhatos vonaláról, ám a labda a lécről levágódott. De Sanctisnak esélye sem lett volna, ha öt centivel lejjebb megy.

A 17. percben mutatta az első életjeleket a vendégcsapat, amikor Miralem Pjanic készített le Toroszidisznek, ám a görög játékos épp Rafael Cabral kezébe lőtt. A 43. percben újabb gólt szerezhetett volna a Napoli: Callejón kiválóan ugratta ki Higuaínt, aki egy az egyben vihette De Sanctisra a labdát, megpróbálta elhúzni a római kapus mellett, de kisodródott, ám Marek Hamsíknak még le tudta gurítani a labdát, és a szlovák játékos 11 méterről a lécet trafálta telibe.

A Napoli akár 4-5 gólt is szerezhetett volna az első félidőben, de kétszer is a keretet találták el a hazaiak, De Sanctis pedig több nagy védést is bemutatott, hogy meccsben tartsa a Romát.

2. FÉLIDŐ

A fordulás után határozottan jobban kezdett a „farkasfalka", mint az első félidőben. Előbb Francesco Totti jobb szélről belőtt labdája volt picit hosszú Florenzinek, majd az 53. percben Pjanic vezette az alapvonalig a labdát a jobb oldalon, középre lőtt passzára Florenzi érkezett, ám hét méterről középről a kapuval szemben mellé gurított. Ebben sokkal több volt.

Az 59. percben ismét Florenzi kapott jó kiugratást, majd lőtt a bal oldalról, nyolc méterről, de ezúttal Rafael Cabral állta útját a labdának, és szögletre hárított. Öt perccel később a Napoli kontrája végén Callejón nagyon finoman átemelte a kapujából kirontó De Sanctist, de a visszaérő Nainggolan még a gólvonal előtt kivágta a labdát.

A 85. percben eldöntötte a meccset a Napoli: Higuaín laposan középre lőtte a labdát balról, Callejón jó ütemben érkezett, és megelőzte a tizenhatoson belül Manolaszt, majd 15 méterről a kimozduló De Sanctis mellett a hálóba lőtt. 2–0

A hajrában már nem tudott csodát tenni a Roma, így a Napoli teljesen megérdemelten győzte le a fővárosi együttest. Ha kicsit szerencsésebb/koncentráltabb a Napoli, akár 4-5 góllal is megnyerhette volna a mérkőzést.

SERIE A
10. FORDULÓ

Napoli–Roma 2–0 (Higuaín 3., Callejón 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus971116–4+1222
2. Roma1071216–6+1022
3. Napoli1053219–12+718
4. Lazio951316–9+716
5. Milan944117–11+616
6. Sampdoria94419–5+416
7. Udinese951311–9+216
8. Internazionale943215–10+515
9. Genoa943210–8+215
10. Fiorentina93428–5+313
11. Verona933310–15–512
12. Torino93247–9–211
13. Sassuolo924310–15–510
14. Cagliari923414–12+29
15. Palermo92349–17–89
16. Atalanta92254–11–78
17. Empoli914410–16–67
18. Cesena91356–15–96
19. Chievo91176–15–94
20. Parma91812–21–93

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik