Serie A: nagy a baj - megint elhalasztották a Parma meccsét

MTI MTIMTI MTI
2015.02.27. 17:47
Egymás után második bajnoki mérkőzése marad el az olasz labdarúgó élvonalban sereghajtó Parmának, mivel a klub az alapfeladatait sem képes ellátni.

Az olasz szövetség elnöke, Carlo Tavecchio az elnökség pénteki ülését követően jelentette be a döntést arra hivatkozva, hogy a Genoa elleni idegenbeli meccs elhalasztását a csapat játékosai kérték.

A Parma múlt hétvégi találkozóját azért kellett elhalasztani, mert nem tudott fizetni a biztonsági szolgálat munkájáért és az áramellátásért, a játékosok pedig egész szezonban nem kaptak fizetést.

A klub a jelenlegi szezonban már kétszer is átesett tulajdonosváltáson. Múlt hét kedden az ügyészség csődeljárás megindítását kezdeményezte az egyesülettel szemben, mivel az új elnök, Giampietro Manenti a hétfői határidőig nem teljesítette milliós nagyságrendű kötelezettségét, nem utalta a játékosok bérét, illetve nem fizette be az adókat.

A nagy hagyományokkal rendelkező klub sorsáról a március 19-én esedékes meghallgatás után születhet döntés. Ha az egyesület csődöt jelent, az olasz amatőrbajnokságban kezdheti újra a szereplését.

Legfrissebb hírek

Tenisz: csaknem ötórás meccs után a nyolc között

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:21

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29