Higuaín góljával elhozta a három pontot Rómából a Napoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.18. 12:25
null
Christian Maggio (balra, Napoli) és Luis Pedro Cavanda (Lazio) csatája a labdabirtoklásért (Fotó: Reuters)
A Serie A 19. fordulójának rangadóján a Napoli 1–0-ra legyőzte a Laziót idegenben, így a rómaiakat megelőzve fellépett a tabella harmadik helyére. A mérkőzés egyetlen találatát Gonzalo Higuaín szerezte a 18. percben. 

A Lazio rengeteg sérülttel (s ezzel szoros összefüggésben felforgatott csapattal), míg a Napoli Marek Hamsík nélkül vágott neki a 19. forduló rangadójának. A hazaiak nagyon bátran kezdtek, többet birtokolták a labdát, és be is szorították ellenfelüket a kapuja elé. A Napoli viszont az első hibára lecsapott: a 18. percben Gonzalo Higuaín lépett ki a jobb oldalon Dries Mertens nagyszerű indításával, majd a tétovázó Stefan Radu mellett hat méterről felvarrta a labdát a keresztléc alá – ahhoz, hogy ebből a lövésből gól szülessen, kellett Etrit Berisha kapus segítsége is. Az argentin a gólját a sérült Lorenzo Insignének ajánlotta; érdekesség, hogy a korábbi Real Madrid-csatárnak a negyedik meccsén ez volt a hetedik találata a rómaiak ellen. 0–1

A bekapott gól érezhetően megfogta a hazaiakat, de aztán szépen folyamatosan újra átvették a játék irányítását, ennek első jeleként Lucas Biglia lőtt kis híján hatalmas gólt Rafael Cabral kapujába. Három perccel később Cristian Ledesma szabadrúgását Marco Parolo csúsztatta kapura Higuaín mellett, kísérlete a keresztlécet találta el. Ám kétségtelenül Luis Pedro Cavanda nevéhez fűződött az első félidő legnagyobb lehetősége, a hátvédnek Dusan Baszta pontos beadását sikerült belelőnie a kapusba hat méterről, pedig még le is kezelhette volna a labdát, mert védő a közelében sem volt.

A második játékrész elején Higuaín kétszer is közel járt a duplázáshoz, míg a túloldalon Keita beadása után Raúl Albiolról Christian Maggio kezére pattant a labda, ám az eset közvetlen közelében álló Nicola Rizzoli egyértelműen jelezte a hazai labdarúgóknak, ne is reménykedjenek abban, hogy ezért büntetőt kapnak.

A Lazio ezt követően is támadott, ahogy csak bírt, de lehet, hogy akkor sem szerzett volna gólt, ha hajnalig játszik. Ebből is következik, hogy az eredmény már nem változott, a Napoli zsinórban a negyedik győzelmét aratta a rómaiak ellen, és fellépett a tabella harmadik helyére.

SERIE A
19. FORDULÓ

Lazio–Napoli 0–1 (Higuaín 18.)
KÉSŐBB
Cesena–Torino 15.00
Chievo–Fiorentina 15.00
Genoa–Sassuolo 15.00
Milan–Atalanta 15.00 (Tv: Sport Klub)
Parma–Sampdoria 15.00
Udinese–Cagliari 15.00
Juventus–Verona 20.45 (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 18 13 4 1 38–9 +29 43
2. Roma 19 12 5 2 32–14 +18 41
3. Napoli 19 9 6 4 34–24 +10 33
4. Lazio 19 9 4 6 33–22 +11 31
5. Sampdoria 18 7 9 2 23–17 +6 30
6. Fiorentina 18 7 6 5 25–17 +8 27
7. Genoa 18 7 6 5 24–20 +4 27
8. Milan 18 6 8 4 27–21 +6 26
9. Internazionale 19 6 8 5 29–25 +4 26
10. Palermo 19 6 8 5 31–31 0 26
11. Sassuolo 18 5 9 4 20–23 –3 24
12. Udinese 18 6 5 7 21–24 –3 23
13. Verona 18 5 6 7 21–28 –7 21
14. Empoli 19 3 10 6 17–23 –6 19
15. Torino 18 4 7 7 13–19 –6 19
16. Chievo 18 4 6 8 13–20 –7 18
17. Atalanta 18 3 8 7 14–24 –10 17
18. Cagliari 18 3 6 9 23–35 –12 15
19. Parma 18 3 1 14 18–39 –21 9
20. Cesena 18 1 6 11 15–36 –21 9
A Parmától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
2 órája

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
4 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
7 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
10 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 22:48

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12
Ezek is érdekelhetik