Serie A: simán nyert a Roma és a Napoli, hátrányból a Juve

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.12. 16:54
null
A Juventus fordított a Cagliari vendégeként (Fotók: Reuters)<br />
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a Juventus – bár az első félidőben hátrányba került – a duplázó Fernando Llorente vezérletével háromgólos győzelmet aratott a Cagliari vendégeként. A Roma szűk harminc perc leforgása alatt eldöntötte a Tőzsér Dánielt ezúttal is nélkülöző, az 58. perctől tíz emberrel küzdő Genoa elleni mérkőzést, míg a Verona hazai pályán meglepően simán kikapott a Napolitól.

CAGLIARI–JUVENTUS

A torinóiak a november eleje óta veretlen Cagliari ellen léptek pályára, és győzelemmel klubrekordot dönthetett Antonio Conte együttese, legutóbbi tíz bajnokiját ugyanis megnyerte.

Jól is kezdték a találkozót a vendégek, Lichtsteiner remek beadásai után Llorente és Tévez is gólt szerezhetett volna az első 15 percben, hatalmas meglepetésre azonban a Cagliari került előnybe. A 21. percben a jobbról érkező szöglet után Conti csúsztatta meg a labdát a tizenegyesponton állva, így tálalva Mauricio Pinilla elé, és a chilei támadó 5 méterről, kapásból Buffon mellett a kapuba bombázott. 1–0

A gól láthatóan megfogta a vendégeket, de egy remek kontra után a 31. percben így is ki tudtak egyenlíteni. Lichtsteiner tekerte be a labdát jobbról, a középen remekül helyezkedő, védőit a levegőben megelőző Fernando Llorente pedig 10 méterről a bal felső sarokba fejelt. 1–1

A fordulás után ott folytatták a „zebrák”, ahol az első félidő végén abbahagyták, sorra dolgozták ki helyzeteiket, az újabb gól azonban még váratott magára.

A 73. percben aztán a Pirlo helyére érkezett Claudio Marchisio gondolt egy merészet, majd jó 20 méterről tüzelt, Adánnak pedig esélye sem volt, már csak a kapuba tudta ütni a remekül csavarodó labdát. 1–2

A vezetés megszerzése után nagyon belelendült a Juve, így három perccel később jött a harmadik Juve-gól is. Vidal ugratta ki a leshatáron helyezkedő Lichtsteinert, aki azonnal passzolt a középen várakozó Fernando Llorentének. A spanyol nem hibázott, az ötösről az üres kapuba gurított. 1–3

A kegyelemdöfést az egész találkozón remekül futballozó Stephan Lichtsteiner adta meg a szardíniaiaknak. Llorrente bombája után a Real Madrid korábbi kapusa, Antonio Adán hatalmasat hibázott: Lichtsteiner elé ütötte a labdát, akinek már csak annyi dolga volt, hogy a spanyol mintájára az üresen tátongó kapuba passzoljon. 1–4

A végén a játékvezetőhöz pár keresetlen szót intéző Pinillát még ki is állították, de az eredményen ez már nem változtatott, a Juventus idegenben 4–1-re legyőzte a Cagliarit. A torinóiak sorozatban 11 bajnoki győzelemnél tartanak, ezzel klubrekordot döntöttek.

ROMA–GENOA

Az előző (18.) bajnoki fordulóban a a listavezető Juventus otthonában kiadós pofonba (3–0) beleszaladó Roma a Genoa ellen, a piros lapos eltiltás miatt hiányzó De Rossi és Castan nélkül, de a januárban a Cagliaritól igazolt Radja Nainggolannal a kezdőben készült a javításra. A mérkőzés nyomasztó hazai fölénnyel indult és folytatódott is, az első percektől kezdve futószalagon érkeztek a „farkasok” helyzetei.

Totti góllal és gólpasszal vette ki részét a magabiztos sikerből
Totti góllal és gólpasszal vette ki részét a magabiztos sikerből

A jeget Alessandro Florenzi törte meg a Stadio Olimpicóban, a fiatal támadó Totti szabadrúgását követően egy elpuskázott felszabadítást ollózott parádés mozdulattal a kapuba, ötödik bajnoki (és a forduló legszebb) gólját szerezve. 1–0

Öt perccel később a Capitano is betalált Gervinho gólpassza után, az elefántcsontparti a helyzeteit kihagyta, de az előkészítésben ezúttal precíz volt, Totti 13 méterről egy apró védői segítséggel lőtte ki a rövid alsót. 2–0

A Roma kétgólos előnyben sem lassított, tovább támadott, az első félidőben egyetlen kaput eltaláló lövést sem jegyző Genoa a 44. percben jutott el első szögletéig. A sarokrúgás nem sült el jól a vendégek szempontjából, a Roma villámgyors kontrát indított a megszerzett labdával, amelynek végén Florenzi pontos passza után a váratlanul középen feltűnő Maicon helyezte el a harmadik hazai gólt Perin kapujában. 3–0

A Genoa a kiadós verés elkerülését tűzte ki célul a második félidőre, de nem jött össze, csupán hat perc telt el az újabb római gólig. Totti szöglete után a házi góllövőlista élén álló (5) marokkói hátvéd, Benatia csúsztatott öt méterről a kapuba. 4–0

Benatia a topligák legeredményesebb védője öt találattal
Benatia a topligák legeredményesebb védője öt találattal

Egy óra elteltével érdekes jelenetsor szakította meg a játékot. Gasperini lehívta a pályáról az exlaziós Matuzalémet, aki kapott hideget-meleget a hazai drukkerektől. A hangos füttyszóra mutogatással válaszolt, amiért megkapta második sárgáját, így lecserélése közben kiállították. Az eközben a pályára már berohanó Cofie-t a játékvezető visszarendelte a kispadhoz, így csak Bertolacci lekapása után léphetett hivatalosan is a gyepre. Olasz foci, én így szeretlek!

Az utolsó fél órára csökkent a tempó és a játék színvonala is, mindkét fél a hármas sípszót várta. Rudi Garcia a hajrára becserélte Destrót, Marquinhót és Jedvajt is, Totti pedig kihagyott egy hatalmas helyzetet. De a lényegen ez sem változtatott: a Roma remek játékkal döngölte földbe a rettentő gyenge napot kifogó (és Tőzsér Dánielt nélkülöző) Genoát, így továbbra is második a Serie A tabelláján.

VERONA–NAPOLI

A nápolyiak előzetesen nem számíthattak könnyű kirándulásra, hiszen a Verona eddigi kilenc hazai mérkőzéséből nyolcat megnyert, és otthon csak a Chievótól kapott ki. A Luca Toni vezette hazai támadósor offenzívan kezdte a mérkőzést, Rafa Benítez csapata azonban a 27. percben első nagyobb lehetőségét gólra váltotta: Higuaín hozta a játékba a bal szélen Dries Mertenst, aki tíz méterről a bal alsó sarokba csavarta a labdát. 0–1

A vendégek a 72. percben a pályán lévő két olasz játékosuknak köszönhetően megduplázták előnyüket. Maggio futott el a jobb oldalon, laposan középre passzolt labdáját az öt perccel korábban beállt Lorenzo Insigne pofozta a kapuba, ezzel először volt eredményes olasz futballista a Napoliban ebben a szezonban. 0–2

A kegyelemdöfést jelentő harmadik nápolyi gólra további négy percet kellett várni: villámgyors kontratámadás végén Insigne próbálkozását még hárította Rafael – érdekesség, hogy a vendégek kapuját is Rafael védte, Rafael Cabral –, a kipattanót azonban Blerim Dzemaili már a hálóba emelte. 0–3

A Napoli sikerével folytatta a Juventus és a Roma üldözését, míg a Verona másodszor kapott ki otthon. Ezzel egy időben a Catania ismét kikapott idegenben. A sereghajtó szicíliai együttes tizedszer is pont nélkül maradt otthonától távol – ezúttal az Atalanta vendégeként maradt alul.

OLASZORSZÁG, SERIE A
19. FORDULÓ

Atalanta–Catania 2–1 (Denis 67. – 11-esből, Moralez 86., ill. Leto 89.)
Verona–Napoli 0–3 (Mertens 27., Insigne 72., Dzemaili 76.)
Roma–Genoa 4–0 (Florenzi 25., Totti 30., Maicon 43., Benatia 53.)
Cagliari–Juventus 1–4 (Pinilla 21., ill. Llorente 31., 76., Marchisio 73., Lichtsteiner 80.)

KORÁBBAN
TorinoFiorentina 0–0

KÉSŐBB
Sassuolo–Milan 20.45 (Tv: Sport Klub, élőben az NSO-n)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 19 17 1 1 46–12 +34 52
2. Roma 19 13 5 1 39–10 +29 44
3. Napoli 19 13 3 3 41–20 +21 42
4. Fiorentina 19 11 4 4 33–20 +13 37
5. Verona 19 10 2 7 34–30 +4 32
6. Internazionale 18 8 7 3 37–22 +15 31
7. Torino 19 6 8 5 31–27 +4 26
8. Parma 19 6 8 5 29–26 +3 26
9. Lazio 19 6 6 7 23–26 –3 24
10. Genoa 19 6 5 8 19–23 –4 23
11. Milan 18 5 7 6 28–26 +2 22
12. Atalanta 19 6 3 10 20–29 –9 21
13. Cagliari 19 4 9 6 19–28 –9 21
14. Udinese 18 6 2 10 18–25 –7 20
15. Sampdoria 18 4 6 8 19–27 –8 18
16. Chievo 18 4 4 10 13–23 –10 16
17. Bologna 19 3 7 9 17–33 –16 16
18. Sassuolo 18 3 5 10 17–38 –21 14
19. Livorno 19 3 4 12 16–33 –17 13
20. Catania 19 3 4 12 13–34 –21 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik