Serie A: kanadai szélsővel erősített az Inter – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2024.01.05. 14:19
null
Tajon Buchanan az Internél folytatja a pályafutását (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) első helyen álló Inter a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a belga FC Bruges 24 éves kanadai jobb oldali mindenesét, Tajon Buchanant.

Az előző kiírásban a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelő Inter a Transfermarkt értesülései szerint 2028. június 30-ig szóló szerződést kötött a jobb oldali védőként, középpályásként és akár támadóként is bevethető Tajon Buchanannel, akiért az olasz transzferguru, Fabrizio Romano szerint hétmillió eurót fizettek a milánóiak.

Az 1999-ben született Buchanan pályafutását a kanadai Mississauga Falconsnál kezdte, de első edzője hamar felismerte a benne rejlő tehetséget, és segítségével az amerikai Real Coloradóhoz, aztán a Syracuse-hoz került. 2018-ban ugyan a Sigma FC miatt visszatért Kanadába néhány hónapra, de augusztustól ismét a Syracuse játékosa volt, ahonnan a 2019-es játékosbörzén szerezte meg az MLS-ben érdekelt New England Revolution.

Buchanan a foxborough-iaknál tovább fejlődhetett, teljesítménye pedig felkeltette a belga FC Bruges érdeklődését, amely 2022 januárjában szerezte meg a szélsőt.

A belga bajnokságot nyert, a Bajnokok Ligájában is megfordult Buchanan a csapat színeiben minden sorozatot figyelembe véve 67 mérkőzésen öt gólig és 12 gólpasszig jutott, teljesítménye pedig meggyőzte a Simone Inzaghi vezette milánói szakmai stábot, hogy szerződtessék, pláne, hogy Juan Cuadrado jelenleg sérült.

A kanadai szélső 2021-ben mutatkozott be hazája válogatottjában, a világbajnoki selejtezők után pedig oroszlánrészt vállalt abban, hogy nemzeti csapata döntőbe jusson a 2021-es Arany-kupán. Azóta Buchanan alapember lett, és 35 válogatott meccsen négyszer volt eredményes.

Érdekesség, hogy Buchanan az első kanadai labdarúgó az olasz bajnokságban.

AZ INTER STÍLSZERŰEN JUHARSZIRUPOS KANADAI PALACSINTÁVAL MUTATTA BE BUCHANANT

 

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44