Serie A: Higuaín pazar duplát lőtt, a Juve nagyon simán nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.10. 20:02
null
Az elsöprő kezdést bemutató Juve ellen nem volt esélye a Sassuolónak (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó Serie A 3. fordulójában a Juventus 3–1-es győzelmet aratott a duplázó Gonzalo Higuaín vezetésével a Sassuolo felett.

Gonzalo Higuaín tíz perc alatt végzett a Sassuolóval, a Juventus ennek megfelelően megerőltetés nélkül győzte le vendégét a Serie A első szombati mérkőzésén. Higuaín a 4. percben egy Sassuolo-szöglet utáni villámgyors kontrából talált be, hat perccel később pedig Sami Khedira visszastukkolt labdáját húzta be pazar mozdulattal a vendégek kapujára.

A harmadikat már Miralem Pjanic tette hozzá, a Juve középpályása a 27. percben előbb a lécre fejelt, aztán a kipattanót már az üres kapuba küldte. A Sassuolo gyorsan szépített, de Luca Antei szöglet után esett gólja arra volt jó, hogy teljesen reménytelen helyzet helyett erősen reménytelenből vágjon neki a vendégcsapat a második félidőnek.

A minőségi fölény, no meg a kétgólos előny birtokában a Juventusnak már nem feltétlenül kellett erőltetnie a játékot a második félidőben, pláne a közelgő BL-nyitány tudatában. A torinóiaknak így is akadtak nagy helyzeteik, ám többször nem tudtak betalálni (közben a Sassuolo is csak gólvonalig jutott), 3–1-gyel, nagyon simán abszolválták a szombati feladatot.


OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ
Juventus–Sassuolo 3–1 (Higuaín 4., 10., Pjanic 27., ill. Antei 33.)
Palermo–Napoli 0–3 (Hamsík 46., Callejón 51., 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 3 3 6–2 +4 9
2. Napoli 3 2 1 9–4 +5 7
3. Genoa 2 2 6–2 +4 6
4. Sampdoria 2 2 3–1 +2 6
5. Sassuolo 3 2 1 4–4 0 6
6. Roma 2 1 1 6–2 +4 4
7. Torino 2 1 1 7–4 +3 3
8. Chievo 2 1 1 2–1 +1 3
9. Lazio 2 1 1 4–4 0 3
10. Fiorentina 2 1 1 2–2 0 3
11. Milan 2 1 1 5–6 –1 3
12. Udinese 2 1 1 2–4 –2 3
13. Bologna 2 1 1 2–5 –3 3
14. Pescara 2 1 1 3–4 –1 1
15. Cagliari 2 1 1 3–5 –2 1
16. Internazionale 2 1 1 1–3 –2 1
17. Palermo 3 1 2 1–5 –4 1
18. Atalanta 2 2 4–6 –2 0
19. Crotone 2 2 1–4 –3 0
20. Empoli 2 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik