Serie A: a 101. percben bukta győzelmét az Inter Firenzében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.24. 22:39
null
Nem bírtak egymással (Fotó: AFP)
Az olasz bajnokság 25. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén az Inter már a 17. másodpercben hátrányba került, s bár fordított és már 3–1-re is vezetett a Fiorentina otthonában, végül mégsem örülhetett győzelemnek: a hazaiak egy óriási szabadrúgással, majd a 101. percben értékesített tizenegyessel egy pontot szereztek a 3–3-mal záruló mérkőzésen.

Aki esetleg túl lassan jutott át a beléptetésen a firenzei Stadio Artemio Franchiban vasárnap este, s nem foglalta el a helyét a lelátón a kezdősípszó pillanatában, biztosan lemaradt egy, de ha még némi frissítőért is elugrott, akkor két gólról.

Történt ugyanis, hogy a Fiorentina a 16. másodpercben vezetést szerzett, miután a jobbról érkező lapos labdát Giovanni Simeone szorításában Stefan de Vrij a saját kapujába juttatta. Öt perc után aztán jött az egyenlítés: Nainggolan visszatett labdáját Matías Vecino belsőzte a jobb felsőbe lesgyanús helyzetből, de Abisso játékvezető a videobíró közreműködése után megadta a gólt.

A félidő hajrájára is maradt izgalom, szóval, aki netán sietett volna a büféhez, hogy első legyen a sorban, erről is lemaradt: Matteo Politano csavart szépen 18 méterről a hosszú alsóba, kissé jobbról 1–2.

A második félidő az elsőhöz hasonló kezdéssel indult, bár ezúttal elmaradt az első perces gól, és a videózás megelőzte a hatodikban esett találatot. Történt ugyanis, hogy Fernandes kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül, s Abisso bíró miután visszanézte az esetet, tizenegyest adott az Internek. A labda mögé Ivan Perisic állt, és higgadtan gólra váltotta a büntetőt, 1–3.

Ezzel az Inter hétközi, Rapid Wien ellen 4–0-ra megnyert El-meccsén gólt szerzők közül már csak Ranocchiának kellett volna betalálni, ő viszont csak a kispadon kapott helyet. S ott ült még akkor is, amikor a hazaiaktól Biraghi 15 méterről a léc alá bombázta a lecsorgó labdát, ám Abisso játékvezető ezt is visszanézte, s végül nem adta meg a gólt egy korábbi szabálytalanság miatt.

A 74. percben már nem volt szükség a VAR-ra, amikor Luis Muriel végzett el szabadrúgást 27 méterről, és óriási erővel és mértani pontossággal csavarta a labdát a jobb felső sarokba, 2–3.

S nem volt még vége!

A hétperces hosszabbítás utolsó előtti percében D'Ambrosio ért kezezésgyanúsan a labdához a tizenhatoson belül, s Abisso játékvezető hosszas videózás után megadta a büntetőt! A hosszabbítás 11. percében Jordan Veretout gond nélkül gólra váltotta a lehetőséget, ezzel beállította a 3–3-as végeredményt.

A Fiorentina őrzi 2019-es veretlenségét, míg az Inter négy győztes tétmeccs után hullajtott el pontokat.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ
Fiorentina–Internazionale 3–3 (De Vrij 1. – öngól, Muriel 74., Veretout 101. – 11-esből, ill. Vecino 6., Politano 40., Perisic 51. – 11-esből)

KORÁBBAN
Parma–Napoli 0–4 (Zielinski 19., Milik 36., 73., Unasz 82.)
Chievo–Genoa 0–0
Bologna–Juventus 0–1
(Dybala 67.)
Sassuolo–SPAL 1–1 (Peluso 43., ill. Petagna 68. – 11-esből)

Sampdoria–Cagliari 1–0 (Quagliarella 66. – 11-esből)
SZOMBATON

Torino–Atalanta 2–0(Izzo 42., Falque 46.)
Frosinone–Roma 2–3(Ciano 5., Pinamonti 80., ill. Dzeko 30., 95. Lo. Pellegrini 31.)

PÉNTEKEN
Milan–Empoli 3–0(Piatek 49., Kessié 51., Castillejo 67.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 25 22 3 53–15 +38 69
2. Napoli 25 17 5 3 46–18 +28 56
3. Internazionale 25 14 5 6 37–20 +17 47
4. Milan 25 12 9 4 38–22 +16 45
5. Roma 25 12 8 5 49–33 +16 44
6. Atalanta 25 11 5 9 51–36 +15 38
7. Torino 25 9 11 5 30–22 +8 38
8. Lazio 24 11 5 8 33–27 +6 38
9. Fiorentina 25 8 12 5 40–29 +11 36
10. Sampdoria 25 10 6 9 41–32 +9 36
11. Sassuolo 25 7 10 8 35–40 –5 31
12. Genoa 25 7 8 10 32–41 –9 29
13. Parma 25 8 5 12 25–37 –12 29
14. Cagliari 25 5 9 11 21–36 –15 24
15. SPAL 25 5 8 12 22–37 –15 23
16. Udinese 24 5 7 12 19–31 –12 22
17. Empoli 25 5 6 14 30–48 –18 21
18. Bologna 25 3 9 13 19–38 –19 18
19. Frosinone 25 3 7 15 19–49 –30 16
20. Chievo* 25 1 10 14 19–48 –29 10

*A Chievótól három pont levonva

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik