Serie A: gólzuhataggal lett a Napolié a téli bajnoki cím

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.10. 17:00
null
Gonzalo Higuaín (balra) és Dries Mertens gólöröme a Napoli mérkőzésén (Fotó: Reuters)
A Napoli idegenben 5–1-re legyőzte az újonc Frosinonét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 19. fordulójának vasárnapi játéknapján, és a tabella élére ugrott – így az övé a „téli bajnoki cím”. Érdekesség, hogy mind a hat vasárnap délutáni mérkőzés vendégsikerrel zárult.

A nápolyiak legutóbb az 1989–1990-es szezonban álltak az élen fél távnál – a Diego Maradona fémjelezte csapat később meg is szerezte a bajnoki címet, a klub történetében máig az utolsót.

Raúl Albiol és a saját maga által kiharcolt büntetőt értékesítő Gonzalo Higuaín révén a Napoli már az első félidőben megnyugtató előnyt szerzett vasárnap, és a második játékrészt sem aludta át. Higuaín és Marek Hamsík egy percen belül kétszer is gólért kígyózott át a törékeny hazai védelmen, majd a nem sokkal korábban becserélt Manolo Gabbiadini is lőtt egy gyönyörű gólt. A Frosinonénak be kellett érnie a becsületgóllal.

Higuaín immár 18 találattal áll a góllövőlista élén, Hamsik pedig a 79. bajnoki gólját szerezte a Napoliban. A szlovák támadó eggyel már előzi Edinson Cavanit, vagyis egyedül birtokolja a harmadik helyet Antonio Vojak (102) és Diego Maradona (81) mögött a klubranglistán.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN TÖRTÉNT

• A Genoa öt vereség után győzött, ellenfele, az Atalanta viszont immár négy játéknap óta nem szerzett pontot.

Az Internazionale meglepő hazai vereségéről IDE KATTINTVA olvashat!
A Juventus esti győzelméről pedig ITT olvashat!

• A Bologna tizenegyest is rúghatott a Chievo ellen, Mattia Destro labdáját azonban Albano Bizzarri kivédte a 37. percben – és a veronaiak egy hajrábeli góllal el is vitték a három pontot.

• Folytatódott a Torino mélyrepülése (három vereség zsinórban), viszont az Empoli a szerdai Inter-vereség után „jó útra tért” (hat bajnoki, öt győzelem). A győztes találat a házi góllövőlistát vezető Massimo Maccarone érdeme.

• A Palermo sem kegyelmezett a sereghajtó Veronának; a debreceni Balogh Norbertet kiszemelő szicíliai csapat Franco Vázquez góljával nyert 1–0-ra.

OLASZ SERIE A
19. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések

Frosinone–Napoli 1–5 (Sammarco 81., ill. Albiol 20., Higuaín 30., 60. – az elsőt 11-esből, Hamsík 59., Gabbiadini 71.)
Atalanta–Genoa 0–2 (Dzemaili 79., Pavoletti 81.)
Bologna–Chievo 0–1 (S. Pepe 79.)
Verona–Palermo 0–1 (F. Vázquez 27.)
Torino–Empoli 0–1 (Maccarone 56.)
Sampdoria–Juventus 1–2 (Cassano 67., ill. Pogba 17., Khedira 46.)

Korábban közölt eredmény
Internazionale–Sassuolo 0–1 (Berardi 95. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 19 12 5 2 38–15 +23 41
2. Juventus 19 12 3 4 33–15 +18 39
3. Internazionale 19 12 3 4 24–12 +12 39
4. Fiorentina 19 12 2 5 37–19 +18 38
5. Roma 19 9 7 3 36–22 +14 34
6. Sassuolo 18 8 7 3 23–17 +6 31
7. Empoli 19 9 3 7 24–23 +1 30
8. Milan 19 8 5 6 25–23 +2 29
9. Lazio 19 8 3 8 23–27 –4 27
10. Chievo 19 7 5 7 25–21 +4 26
11. Atalanta 19 7 3 9 20–23 –3 24
12. Udinese 19 7 3 9 18–27 –9 24
13. Sampdoria 19 6 5 8 28–30 –2 23
14. Torino 18 6 4 8 22–23 –1 22
15. Bologna 19 7 1 11 20–25 –5 22
16. Palermo 19 6 3 10 19–29 –10 21
17. Genoa 19 5 4 10 19–26 –7 19
18. Frosinone 19 4 3 12 20–41 –21 15
19. Carpi 19 3 5 11 17–34 –17 14
20. Verona 19 8 11 12–31 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik