Serie A: fordított és már az Inter nyakában lohol a Milan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 22:26
null
Krzysztof Piatek ismét betalált a Milan színeiben (Fotó: AFP)
Az AC Milan 3–1-re legyőzte az Atalantát Bergamóban, ezzel egy pontra megközelítette a dobogó harmadik fokán álló – igaz, csak vasárnap játszó – Internazionalét. Krzysztof Piatek duplázott, ezzel már hat gólnál jár tétmeccseken a Milan szerelésében, s olyat tett, amire legutóbb Mario Balotelli volt képes az együttesnél.

Komolyabb helyzet nélkül, kisebb meglepetésre enyhe hazai mezőnyfölényben teltek a percek az Atalanta–Milan összecsapáson, egészen a 33. percig. A bergamói együttes ekkor egy sakk-mattig játszott akció végén Remo Freuler révén került előnybe (1–0). A svájci középpályás közeli lövésébe ugyan bele tudott érni Gianluigi Donnarumma, oldalra tolni azonban nem tudta, hiába érkezett pont a lába mellé.

A 36. percben megduplázhatta volna előnyét az Atalanta, Alejandro Gómez lövése után tekeredett el a labda centikkel a jobb felső sarok mellett…

Ehelyett azonban a vendégek szereztek gólt: az ötödik milánói tétmérkőzésén ötödik gólját szerzőKrzysztof Piatek Ricardo Rodríguez beadása után előzte meg középen a védőjét és „kanalazta” a bal felsőbe a labdát (1–1).

Piatek harmadszor volt kezdő a bajnokságban Milan-játékosként és ezen mérkőzések mindegyikén betalált. Ehhez hasonlóra legutóbb Mario Balotelli volt képes az együttes színeiben még 2013 februárjában.

A lengyel csatár a második félidőben még tovább emelte a „tétet”, és a 61. percben a második találatát is megszerezte a mérkőzésen. Az Atalanta külön bánhatja, hogy ekkor már 1–3 állt a Stadio Atleti Azzurri d'Italia eredményjelzőjén, időközben ugyanis Hakan Calhanoglu is gólt lőtt, 22 méterről bombázott a bal alsó sarokba.



Innen már nem volt visszaút az hazaiak számára.

Győzelmével a Milan egy pontra megközelítette a dobogó harmadik fokán álló városi rivális Intert, igaz, utóbbi egy mérkőzéssel kevesebbet játszott: vasárnap a Sampdoriát fogadja.

OLASZ SERIE A
24. FORDULÓ
Atalanta–Milan 1–3 (Freuler 33., ill. Piatek 45+1. 61., Calhanoglu 55.)
Cagliari–Parma 2–1
(Pavoletti 65., 85., ill. Kucka 40.)
Pénteken
Juventus–Frosinone 3–0 (Dybala 6., Bonucci 17., C. Ronaldo 63.)
Vasárnap
12.30: SPAL–Fiorentina (Tv: Digi Sport1)
15.00: Udinese–Chievo
15.00: Genoa–Lazio (Tv: Digi Sport1)
15.00: Empoli–Sassuolo (Tv: Digi Sport3)
18.00: Internazionale–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)
20.30: Napoli–Torino (Tv: Digi Sport1)
Hétfő
20.30: AS Roma–Bologna (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 24 21 3 52–15 +37 66
2. Napoli 23 16 4 3 42–18 +24 52
3. Internazionale 23 13 4 6 32–16 +16 43
4. Milan 24 11 9 4 35–22 +13 42
5. Atalanta 24 11 5 8 51–34 +17 38
6. Roma 23 10 8 5 44–30 +14 38
7. Lazio 23 11 5 7 32–25 +7 38
8. Torino 23 8 10 5 28–22 +6 34
9. Sampdoria 23 9 6 8 39–30 +9 33
10. Fiorentina 23 7 11 5 33–25 +8 32
11. Sassuolo 23 7 9 7 34–36 –2 30
12. Parma 24 8 5 11 25–33 –8 29
13. Genoa 23 6 7 10 30–40 –10 25
14. Cagliari 24 5 9 10 21–35 –14 24
15. SPAL 23 5 7 11 20–32 –12 22
16. Udinese 23 4 7 12 18–31 –13 19
17. Bologna 23 3 9 11 18–35 –17 18
18. Empoli 23 4 6 13 27–45 –18 18
19. Frosinone 24 3 7 14 17–46 –29 16
20. Chievo 23 1 9 13 19–47 –28 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik