Serie A: ezért került ki Sallai a Palermo kezdőcsapatából

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 10:46
Mindkét magyar érdekeltségű együttes neves csapattal találkozik vasárnap a Serie A-ban: a Nagy Ádámot soraiban tudó Bologna a Romát fogadja, a Balogh Norberet és Sallai Rolandot foglalkoztató Palermo pedig a Milanhoz látogat. Utóbbi mérkőzésen számunkra az egyik legnagyobb kérdés, hogy Sallai lehetőséget kap-e, és ha igen, mennyit. Másképpen megfogalmazva: miért került ki a tehetséges magyar szélső a kezdőcsapatból? 

A Puskás Akadémiától kölcsönvett, 19 esztendős támadó sorozatban öt találkozón, a Juventus, a Sampdoria, a Torino, a Roma és az Udinese ellen is kezdő volt, utóbbi összecsapáson ráadásul megszerezte első élvonalbeli gólját. Aztán legutóbb, a válogatott mérkőzések miatt beiktatott szünetet követően a Cagliari elleni 3–1-es vereség alkalmával csak a 80. percben állt be, holott előzőleg úgy tűnt, számítanak rá, s a góljával bizonyította, megéri szerepeltetni.

Mégis mi történhetett?

A téma az olasz sajtót is foglalkoztatta, a szicíliaiakat irányító Diego López pedig félig-meddig választ adott a kérdésre.

„Fiatal, tehetséges futballista, aki az utóbbi időszakban sokat fejlődött, de jelenleg nem ő az első számú jelöltem a posztján – árulta el a januárban kinevezett, 42 éves szakember, aki korábban a Bolognánál dolgozott. – Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kap lehetőséget. A Cagliari elleni mérkőzésen szerkezetet váltottunk, átálltunk a 3–5–2-es hadrendre, s van, aki Rolandnál jobban beleillik. Szó sincs arról, hogy az olasz labdarúgók előnyt élveznek, nincs semmiféle hierarchia a csapaton belül.”

A Cagliari elleni mérkőzésen a Palermo másik magyarja, Balogh Norbert is csak csereként jutott szóhoz, de ő valamivel korábban, a 67. percben lépett pályára.

A szicíliaiak jelenleg az utolsó előtti helyen állnak a tabellán, nyolc pont a lemaradásuk a már bennmaradást érő pozícióban (17.) tanyázó Empoli mögött.

OLASZORSZÁG, SERIE A
31. FORDULÓ
A vasárnapi program

12.30: Sampdoria–Fiorentina (Tv:Digi Sport1)
15.00: Milan–Palermo (Tv:Digi Sport2)
15.00: Bologna–Roma (Tv:Digi Sport1)
15.00: Cagliari–Torino
15.00: Crotone–Internazionale (Tv:Digi Sport3)
15.00: Udinese–Genoa
20.45: Lazio–Napoli (Tv:Digi Sport2)

Szombaton játszották
Juventus–Chievo 2–0 (Higuaín 23., 84.)
Empoli–Pescara 1–1 (el-Kadduri 9., ill. Caprari 31.)
Atalanta–Sassuolo 1–1 (Cristante 73., ill. Pellegrini 36.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 31 25 2 4 62–20 +42 77
2. Roma 30 22 2 6 66–26 +40 68
3. Napoli 30 19 7 4 69–33 +36 64
4. Lazio 30 18 6 6 52–31 +21 60
5. Atalanta 31 18 5 8 52–34 +18 59
6. Internazionale 30 17 4 9 56–33 +23 55
7. Milan 30 16 6 8 43–33 +10 54
8. Fiorentina 30 14 9 7 47–37 +10 51
9. Sampdoria 30 11 9 10 36–35 +1 42
10. Torino 30 10 11 9 56–50 +6 41
11. Chievo 31 11 5 15 35–45 –10 38
12. Udinese 30 10 7 13 38–40 –2 37
13. Cagliari 30 10 5 15 39–59 –20 35
14. Bologna 30 9 7 14 29–43 –14 34
15. Sassuolo 31 9 6 16 38–48 –10 33
16. Genoa 30 7 8 15 30–48 –18 29
17. Empoli 31 5 8 18 18–49 –31 23
18. Crotone 30 4 5 21 23–50 –27 17
19. Palermo 30 3 6 21 25–63 –38 15
20. Pescara 31 2 8 21 31–68 –37 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik