Serie A: egy piros, egy gól – hibátlan maradt az Inter

B. L.B. L.
2019.09.14. 22:43
null
Az Inter Stefano Sensi fejesével legyőzte az Udinesét (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 3. fordulójában az Inter hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Udinesét, így visszavette a vezetést a tabellán.

Az Inter esti meccse előtt már csak a milánói fekete-kék csapat és a Torino volt hibátlan a mezőnyben, és a házigazda igyekezett is mindent megtenni, hogy ez a mennyiség ne csökkenjen.

Rögvest az ötödik percben Matteo Politano találta el ziccerben a kapufát, majd negyedórával később Stefano Sensi lövésénél Juan Mussónak volt szüksége bravúrra.

A 35. percben Rodrigo De Paul (Udinese) és Antonio Candreva (Inter) nézeteltérésbe keveredett, amit előbbi egy tarkón csapással zárt le – a játékvezető pedig egy piros lappal.

POFON, PIROS



Az első félidő végjátékában pedig megszerezte a vezetést az emberelőnyben játszó Inter, Diego Godín jobb oldali beadására Sensi vetődött, és csukafejese után a labda a lécről a hálóba vágódott (1–0).

A GYŐZTES GÓL



A fordulást követően Kevin Lasagna lövésénél Samir Handanovicnak nagyot kellett védenie, ezt viszont megtette, ez után pedig igazán nagy helyzet nem alakult ki az Udinese előtt. Az Inter minimális különbségű sikere nem forgott veszélyben, sőt Sensi és Alexis Sánchez még növelhette volna az előnyt a hajrában.

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ
Napoli–Sampdoria 2–0
(Mertens 13., 67.)
Fiorentina–Juventus 0–0
Internazionale–Udinese 1–0 (Sensi 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale33––7–1+6
9
2. Juventus 3 2 1 – 5–3 +2 7
3. Napoli 3 2 – 1 9–7 +2 6
4. Torino 2 2 – – 5–3 +2 6
5. Lazio 2 1 1 – 4–1 +3 4
6. Genoa 2 1 1 – 5–4 +1 4
7. Verona 2 1 1 – 2–1 +1 4
7. Bologna 2 1 1 – 2–1 +1 4
9. Sassuolo 2 1 – 1 5–3 +2 3
10. Parma 2 1 – 1 3–2 +1 3
11. Atalanta 2 1 – 1 5–5 0 3
12. Milan 2 1 – 1 1–1 0 3
12. Brescia 2 1 – 1 1–1 0 3
14. Udinese 2 1 – 2 2–4 –2
3
15. Roma 2 – 2 – 4–4 0 2
16. Fiorentina 3 – 1 2 4–6 –2 1
17. SPAL 2 – – 2 2–4 –2 0
18. Cagliari 2 – – 2 1–3 –2 0
19. Lecce 2 – – 2 0–5 –5 0
20. Sampdoria 3 – – 3 1–9 –8 0
Legfrissebb hírek

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
1 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2026.11.06. 22:45

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
2026.11.02. 21:24

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35