Serie A: duplával ünnepelte születésnapját a Napoli-támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.06. 19:51
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójának nyitó mérkőzésén a Napoli hazai pályán 3–1-re legyőzte a Cagliarit. A nápolyiaknál Dries Mertens duplázott.

Az ezüstéremért hajtó Napoli nagyon bekezdett odahaza a Cagliari ellen: még két perc sem telt el a mérkőzésből, amikor megszerezte a vezetést a házigazda. Fauzi Gulam centerezett a bal szélről, és a középen berobbanó Dries Mertens védőjét megelőzve közvetlen közelről lőtt a hálóba. A Napoli támadója épp ma ünnepli a 30. születésnapját, s ez volt a szezonbeli 29. gólja, csapatának pedig a 100. találata ebben az idényben.Dries Mertens védőjét megelőzve közvetlen közelről lőtt a hálóba. A Napoli támadója épp ma ünnepli a 30. születésnapját, s ez volt a szezonbeli 29. gólja, csapatának pedig a 100. találata ebben az idényben.

A szünetig az eredmény már nem változott, a fordulás után azonban ismét rövid idő elteltével beköszönt a Napoli. A 49. percben ismét Mertens csapott le: megint Gulam adott középre az oldalvonal mellől a bal oldalról, a belga ezúttal a tizenhatos előterében vette át a labdát, majd egy igazítás után precízen lőtte ki a jobb alsót, így a 30. születésnapján a 30. találatát is megszerezte a mostani kiírásban.

A hab a tortán Mertens számára a nápolyiak harmadik gólja volt, amelynél az előkészítő szerepében jeleskedett: remek ütemben ugratta ki a tizenhatoson belül Lorenzo Insignét, aki az ötös bal sarkáról belsővel a hosszú felsőbe csavart, ezzel megpecsételve a – Nápolyban 2007 óta nyerni képtelen – Cagliari sorsát. A végén még Diego Farias emelésével szépítettek a vendégek, de a 92. percben esett találat már csak becsületgólként könyvelhető el.

A Napoli sikeréhez kétség sem férhetett, így most ismét az AS Román a sor – a fővárosiak a Milanhoz látogatnak.

SERIE A
35. FORDULÓ, SZOMBAT
Napoli–Cagliari 31 (Mertens 2., 49., Insigne 67., ill. Farias 92.)
KÉSŐBB
20.45 Juventus–Torino
(Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 34 27 3 4 70–22 +48 84
2. Napoli 35 23 8 4 81–36 +45 77
3. Roma 34 24 3 7 75–31 +44 75
4. Lazio 34 20 7 7 63–39 +24 67
5. Atalanta 34 19 7 8 58–39 +19 64
6. Milan 34 17 8 9 51–38 +13 59
7. Internazionale 34 17 5 12 63–43 +20 56
8. Fiorentina 34 15 10 9 55–47 +8 55
9. Torino 34 12 13 9 64–55 +9 49
10. Sampdoria 34 11 11 12 41–42 –1 44
11. Udinese 34 12 7 15 43–48 –5 43
12. Chievo 34 12 5 17 38–53 –15 41
13. Cagliari 35 12 5 18 48–67 –19 41
14. Sassuolo 34 11 7 16 45–52 –7 40
15. Bologna 34 10 8 16 35–49 –14 38
16. Genoa 34 7 9 18 33–59 –26 30
17. Empoli 34 7 8 19 23–54 –31 29
18. Crotone 34 6 7 21 29–54 –25 25
19. Palermo 34 4 7 23 29–73 –44 19
20. Pescara 34 2 8 24 32–75 –43 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik