Serie A: Balotelli elárulta, mennyire hozza lázba C. Ronaldo

T. I.T. I.
2019.09.23. 16:14
null
Mario Balotelli legutóbb még tavasszal, a Marseille színeiben lépett pályára (Fotó: AFP)
Mario Balotelli az első tétmérkőzésére készül új csapatában, a Bresciában. A 29 éves olasz labdarúgó a Juventus ellen térhet vissza a Serie A-ban, a pályán pedig Cristiano Ronaldóval is összecsaphat. No, ez utóbbi az, ami nem igazán érdekli...


Eltelt négy forduló az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból (Serie A), mindez pedig azt jelenti, hogy a Brescia által nyáron szerződtetett Mario Balotelli letöltötte a még 2016 tavaszán, az AC Milan játékosaként összeszedett eltiltását. A 29 éves olasz kedden, a Juventus ellen először léphet pályára tétmérkőzésen új csapatában.

„Azt gondolom, az elmúlt egy hónapban keményebben dolgoztam, mint az eddigi karrierem legalább felében. Összesen két felkészülési mérkőzés van a lábamban, de ezzel együtt is jó formában vagyok. Legutóbb akkor volt annyi a súlyom, mint most, mint amikor még a Cityben futballoztam” – mondta Balotelli a DAZN Italiának, akit eztán arról kérdeztek, izgatott-e amiatt, hogy Cristiano Ronaldo ellen bizonyíthat.

„Nem is érdekelhetne kevésbé, hogy ki az ellenfél. Minden mérkőzés ugyanolyan számomra. Persze Ronaldo nagyszerű futballista, az egyik legjobb a világon, és mindig jó érzés a legjobbakkal szembe nézni, de az én célom ettől még változatlan. Gólt akarok szerezni, és úgy futballozni, hogy megnyerjük a mérkőzést” – tette hozzá a 36-szoros olasz válogatott csatár.

Legfrissebb hírek

„Nem láttatok mostanában játszani?” – Cristiano Ronaldo úgy véli, tökéletes állapotban érkezett a világbajnokságra

Foci vb 2026
6 órája

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
8 órája

Nuno Campos: Portugália elég erős a vb-győzelemhez

Foci vb 2026
2026.06.10. 06:28

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
2026.05.23. 16:35

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2026.05.21. 21:55
Ezek is érdekelhetik