Serie A: az exlaziós okos góljával nyert a Roma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.20. 19:58
null
Francesco Totti (jobbra) az új római sportigazgató, Monchi mellett nézte a mérkőzést (Fotó: AFP)
A Roma 1–0-ra nyert az Atalanta vendégeként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitó fordulójában. A fővárosiak gólját a szerb Alekszandar Kolarov szerezte szabadrúgásból.

A Francesco Totti utáni időszak első bajnokiját játszotta a Roma, amelynek idén tavasszal visszavonult ikonja ott ült a bergamói stadion lelátóján. Ha még a pályán lett volna, valószínűleg ő áll a labda mögé a 31. percben, a „farkasok” ugyanis jó helyről szabadrúgást lőhettek. Így a Manchester Citytől nyáron igazolt Alekszandar Kolarov kapta meg a lehetőséget, aki nagyon okosan nem magasan lőtt, hanem a szét- és felugró sorfal alatt gyakorlatilag a bal alsó sarokba gurított.

A korábbi Lazio-védő hátul is jól tette a dolgát – csapattársaival együtt –, az előző szezon óta több kulcsemberét elveszítő Atalanta nem volt képes bevenni a vendégek kapuját.

SERIE A
1. FORDULÓ
Atalanta–Roma 0–1
(Kolarov 31.)
KÉSŐBB
20.45: Bologna–Torino
20.45: Crotone–Milan
20.45: Internazionale–Fiorentina (Tv: Digi Sport2)
20.45: Lazio–SPAL
20.45: Sampdoria–Benevento
20.45: Sassuolo–Genoa
20.45: Udinese–Chievo

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Hellas Verona–Napoli 1–3 (Pazzini 83. – 11-esből, ill. Souprayen 32. – öngól, Milik 39., Gulam 62.)
Juventus–Cagliari 3–0(Mandzukic 12., Dybala 45+1., Higuaín 66.)

KOLAROV GYŐZTES GÓLJA

Legfrissebb hírek

A Cremonese szünet után őrölte fel a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

A Como kiütése után élre állt az Inter

Olasz labdarúgás
16 órája

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 23:08

Megműtötték a Juve-védőt, legalább egy hónapot ki kell hagynia

Olasz labdarúgás
2025.12.04. 13:17

A Napoli tizenegyesekkel, az Atalanta és az Inter kiütéssel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.12.03. 23:05

Serie A: McTominay lett az elmúlt idény legjobb labdarúgója, Conte a legjobb edzője

Olasz labdarúgás
2025.12.02. 14:53

Rómában nyert nagy iramú rangadót a bajnok Napoli

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 23:11

Vége az Atalanta nyeretlenségi sorozatának, a Fiorentina bánta

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 20:13
Ezek is érdekelhetik