Serie A: a szívprobléma a múlté, visszatérhet a Milan védője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.16. 11:04
null
Strinic alapember volt a nyári vb-n ezüstéremig jutó horvát csapatban, majd jött a betegség... (Fotó: AFP)
Hétfőtől edzhet az AC Milan csapatával Ivan Strinic, a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott labdarúgónak szívizomproblémája miatt kellett felfüggesztenie a sportpályafutását három hónapra.

A milánói klub tájékoztatása szerint a 31 éves védőt a napokban a padovai klinikán vizsgálták, és miután mindent rendben találtak nála, megkapta az engedélyt, hogy folytassa a karrierjét.

Ivan Strinic leigazolását július 2-án jelentette be az AC Milan, de már a felkészülési meccseken sem szerepelt. Az augusztusi rutinvizsgálat során derült fény a futballista szívizom-hipertrófiájára, amely kezdeti stádiumban van.

A védő a Sampdoriától érkezett a milánói együtteshez, korábban a Napoli, az ukrán FK Dnyipro és a horvát Hajduk Split együttesében szerepelt. Hazája válogatottjában eddig 49 alkalommal lépett pályára, a nyári, oroszországi világbajnokságon hétből hat mérkőzésen kezdő volt a horvátoknál.

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
8 órája

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Téli érkezők dönthetik el az üldözők csatáját a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 11:51

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
2026.01.15. 22:45

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 17:18

Gasperini vereséggel tért vissza Bergamóba

Olasz labdarúgás
2026.01.03. 22:48
Ezek is érdekelhetik