Serie A: a Milan két pontot szerzett a Carpi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.21. 22:48
A Milan gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Carpival az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának záró mérkőzésén. A két csapat őszi bajnokija is 0–0-ra végződött, a Milan tehát összesen két pontot szerzett az újonc ellen.

A Carpi a hajráig nem sok veszélyt jelentett a Milan kapujára – története során először lövés nélkül zárta az első félidőt a Serie A-ban –, hátul azonban jól zárt.

A végéhez közeledve a hazaiak egyre inkább kinyíltak hátul, ám ez sem vezetett eredményre.
A Milant irányító Cristian Brocchi vezetőedzőként nem tudta megnyerni első mérkőzését a San Siróban, a piros-feketék továbbra is jelentős távolságra vannak az ötödik helyen álló Fiorentinától.

A végéhez közeledve a hazaiak egyre inkább kinyíltak hátul, ám ez sem vezetett eredményre.
A Milant irányító Cristian Brocchi vezetőedzőként nem tudta megnyerni első mérkőzését a San Siróban, a piros-feketék továbbra is jelentős távolságra vannak az ötödik helyen álló Fiorentinától.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ

Milan–Carpi 0–0

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 34 26 4 4 65–17 +48 82
2. Napoli 34 22 7 5 72–29 +43 73
3. Roma 34 19 11 4 73–38 +35 68
4. Internazionale 34 18 7 9 44–31 +13 61
5. Fiorentina 34 17 8 9 55–38 +17 59
6. Milan 34 14 11 9 43–35 +8 53
7. Sassuolo 34 12 13 9 41–38 +3 49
8. Chievo 34 13 9 12 43–41 +2 48
9. Lazio 34 13 9 12 44–45 –1 48
10. Genoa 34 12 7 15 39–41 –2 43
11. Torino 34 11 9 14 44–47 –3 42
12. Empoli 34 11 9 14 37–45 –8 42
13. Atalanta 34 9 11 14 36–43 –7 38
14. Udinese 34 10 8 16 31–49 –18 38
15. Sampdoria 34 9 10 15 46–50 –4 37
16. Bologna 34 10 7 17 31–44 –13 37
17. Carpi 34 7 11 16 33–51 –18 32
18. Frosinone 34 8 6 20 32–66 –34 30
19. Palermo 34 7 8 19 31–63 –32 29
20. Verona 34 3 13 18 28–57 –29 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik