A Juventus ott hagyott két pontot a Sassuolo otthonában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.18. 20:40
null
Pogba küzdött, gólt is szerzett, de ez most nem volt elég a győzelemhez a Juve számára (Fotó: Reuters)
A Serie A 7. fordulójában a bajnoki címvédő és listavezető Juventus 1–1-es döntetlent játszott a Sassuolo ellen idegenben, így egyetlen pontra csökkent az előnye az őt üldöző Roma előtt.  

 

Remekül kezdett a tabella utolsó helyén tanyázó Sassuolo, hiszen meglepetésre a 13. percben a hazaiak szerezték meg a vezetést: Simone Zaza első kísérletét Leonardo Bonucci blokkolta, majd a védőnek sikerült Alessandro Longhi elé tisztáznia a labdát, ami jött is vissza azonnal, és Zazának sikerült olyan jól beleérnie ebbe a kísérletbe, hogy a labda a jobb felső sarokban kötött ki. 1–0

Nem tarthatott azonban sokáig a vendéglátók öröme, hat perccel később Carlos Tévez passzát Paul Pogba tekerte bámulatos mozdulattal a kapu bal oldalába 16 méterről (1–1). A Sassuolo nagyon harapós kedvében volt, de a Juve is felvette a kesztyűt, több nagyon parázs párharcot hozott az első játékrész. Az a játékrész, amelyben végül nem esett több gól, ebben pedig hatalmas szerepe volt Andrea Consiglinek, aki több hatalmas bravúrt bemutatva őrizte meg a kapuját további góloktól.

A második játékrész első fele korántsem tartogatott magában annyi izgalmat, mint az első félidő hasonló szakasza, sokkal jobban koncentráltak a védekezésre a csapatok. Massimiliano Allegri érezte is, hogy valahogyan ki kell mozdítania a mérkőzést a medréből, ezért a 60. percben Patrice Evra helyére behozta Claudio Marchisiót.

Sokáig azonban ez sem hozott igazi áttörést, a szintén csereként beálló Kingsley Coman előtt a 72. percben alakult ki remek lövőhelyzet, de 11 méterről nem találta el a kaput estében. Több gól végül nem született, a piros lap viszont villant: a játékvezető a 96. percben, az oldalvonalnál Simone Padoinnak mutatta fel a kártyát, aki csak nevezve volt, nem cserélték be…

OLASZORSZÁG
SERIE A
7. FORDULÓ

Sassuolo–Juventus 1–1 (Zaza 13., ill. Pogba 19.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 7 6 1 14– 3 +11 19
2. Roma 7 6 1 14– 4 +10 18
3. Sampdoria 6 4 2 7– 2 +5 14
4. Udinese 6 4 1 1 9– 5 +4 13
5. Milan 6 3 2 1 13– 9 +4 11
6. Verona 6 3 2 1 6– 5 +1 11
7. Napoli 6 3 1 2 8– 7 +1 10
8. Lazio 6 3 3 11– 7 +4 9
9. Fiorentina 6 2 3 1 5– 3 +2 9
10. Internazionale 6 2 2 2 11– 8 +3 8
11. Genoa 6 2 2 2 6– 6 0 8
12. Empoli 6 1 3 2 8– 8 0 6
13. Cesena 6 1 3 2 5–10 –5 6
14. Torino 6 1 2 3 4– 7 –3 5
15. Cagliari 6 1 1 4 7– 9 –2 4
16. Atalanta 6 1 1 4 2– 8 –6 4
17. Chievo 7 1 1 5 5–12 –7 4
18. Sassuolo 7 4 3 4–13 –9 4
19. Parma 6 1 5 11–16 –5 3
20. Palermo 6 3 3 6–14 –8 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik