Rudolf beköszönt a Juventusnak, de a Bari így is kikapott

Vágólapra másolva!
2011.01.16. 16:59
A bemutatkozó Rudolf Gergely bevette a Juventus hálóját, de a „zebrák” Alessandro Del Piero tanítanivaló szabadrúgásgóljával és Alberto Aquilani átlövésével így is nyertek a Bari ellen Torinóban, a labdarúgó Serie A 20. fordulójában. Az utolsó percekben csikarta ki a győzelmet a Lazio és az AS Roma is vasárnap, az Udinese nyert a Genoa otthonában egy elképesztően nagy kapushibával színesített meccsen. Vass Ádám a kispadról nézhette végig a Brescia sikerét, Koman Vladimir végig pályán volt a Lazio ellen.

Rudolf Gergely egyből a kezdőbe került Bariban, és a torinói Stadio Olimpicóban góllal mutatkozott be a Juventus ellen – a Bari ennek köszönhetően pontszerzésre állt több mint húsz percig a második félidőben, de végül 2–1-re alulmaradt.

Rudolf igen jól kezdett Bari-mezben: egyből betalált 
(Fotó: Tuttosport)
Rudolf igen jól kezdett Bari-mezben: egyből betalált (Fotó: Tuttosport)

Az első félidőben nem sok minden mutatott arra, hogy a délolasz csapat merész álmokat szövögethet a Juve vendégeként: Gilletnek elsősorban Alessandro Del Piero pontrúgásai adtak munkát, majd egy alkalommal a Bari kapusa tehetetlennek bizonyult. A 43. percben a Juventus veterán legendája kecsegtető szögből végezhetett el szabadrúgást, és ismét megvillantotta rendkívüli rúgótechnikáját: precíz lövése a felső sarokban kötött ki – 45 perc után előnyben voltak a torinóiak.

A második félidő elején a vendégek egy Kutuzov–Okaka Chuka cserével frissítettek, majd Rudolf révén egyenlítettek: Alvárez lecselezte magát a bal oldalon az alapvonalig, visszagurított, a magyar csatár egyedül maradt a rosszul helyezkedő védők között, és higgadtan Buffon hálójába lőtt. Ez volt Rudolf második gólja a Serie A 2010–2011-es idényében. A magyar válogatott csatárt a 76. percben lecserélték.

RUDOLF GÓLJA
    

Az egyenlítés nem volt elég a Bari pontszerzéséhez: a 79. percben egy rosszul kifejelt labdát Alberto Aquilani „vadászott le”, majd szépen, kapásból lőtt a hálóba 17 méterről. Ezzel a Juve kiküzdötte a három pontot, Rudolf pedig góllal, de vesztes meccsen mutatkozott be.

Genovában volt minden, mi szem-szájnak ingere: potyogtak a gólok, a Genoa meg folyamatosan futhatott az eredmény után. Pablo Armero góljára Omar Milanetto felelt, majd egy elképesztően nagy kapushiba után ismét az udineiek vezettek. Egy hosszú indításra Eduardo kimozdult, de borzalmasan nagy lyukat rúgott felszabadítás helyett. A kapus ezzel el is szállt, Antonio Di Natale meg az üres kapuba lőtt – 1–2. Mattia Destro fél perc múlva kipattanóból egyenlített, de Alexis Sánchez góljával ismét az Udinese szerzett előnyt – és meg is tartotta azt a hajráig, majd a 90. percben a negyediket egy szép kontra után belőve biztossá tette győzelmét.

Koman Vladimir a kezdőben volt a Lazio elleni mérkőzésen, a Sampdoria sokáig döntetlenre állt Rómában, de Kozák kissé lesgyanús fejesével az égszínkékek nyertek – a magyar válogatott középpályás végigjátszotta a találkozót. Kozák jelentősen megtépett mezben ünnepelte találatát… Vass Ádám a kispadra szorult a Parmát fogadó Bresciában (Feczesin Róbert sem kapott lehetőséget), a „fecskék” Bega és Diamanti egyaránt hatalmas átlövésgóljával győztek – a bresciaiakat segítette, hogy Paci kiállítása miatt a meccs jelentős részében emberelőnyben játszhattak. Fontos győzelem volt ez a Bresciának, hiszen így utolérte pontszámban az este a Milannal játszó Leccét, és négy pontra leszakította a sereghajtó Barit.

Az AS Roma Cesenába látogatott – Tottival a kezdőben –, de a kapitány jelenléte önmagában még nem törte meg a bennmaradásért küzdő házigazdákat, akik a végsőkig harcoltak. A döntés a hajrára maradt, mikor egy elképesztően nagy tűzijáték után Fábio Simplício nagyon éles szögből bevette a házigazdák kapuját Pellegrino nem kis segítségével – győzött a fővárosi gárda.

Cataniából a Chievo magával vitt egy pontot, Maxi López tizenegyesgóljára Pellissier válaszolt.

JUVENTUS–BARI 2–1
 

 

GENOA–UDINESE 2–4
 

 

AZ ÁLLÁS
1. Milan 19 12 4 3 34–17 +17  40
2. Lazio 20 11 4 5 26–18 +8  37
3. Napoli 20 11 4 5 30–20 +10  37
4. Roma 20 10 5 5 28–24 +4  35
5. Juventus 20 9 7 4 35–25 +10  34
6. Internazionale 18 9 5 4 29–17 +12  32
7. Palermo 20 9 4 7 33–25 +8  31
8. Udinese 20 9 3 8 31–27 +4  30
9. Cagliari 20 7 5 8 24–19 +5  26
10. Sampdoria 19 6 8 5 20–18 +2  26
11. Fiorentina 19 6 6 7 20–20 0 24
12. Chievo 20 5 8 7 20–22 –2  23
13. Genoa 19 6 5 8 15–19 –4  23
14. Catania 20 5 7 8 18–25 –7  22
15. Bologna 20 6 7 7 20–28 –8  22
16. Parma 20 5 7 8 19–25 –6  22
17. Cesena 19 5 4 10 13–22 –9  19
18. Lecce 19 5 3 11 18–36 –18  18
19. Brescia 20 5 3 12 17–26 –9  18
20. Bari 20 3 5 12 13–30 –17  14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik