Rossi: Öt-hat NB I-es csapat beférne a Serie B-be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.10. 09:26
null
Rossi maradna Magyarországon (Fotó: szabó Miklós)
Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője szerint a legjobb öt-hat NB I-es klubnak nem lennének gondjai az olasz másodosztályban, míg a többi csapat az alsóbb ligák szintjén van. Az olasz szakembernek annak idején döntenie kellett, hogy munkát vagy országot vált – utóbbi mellett döntött.

„Az alsóbb osztályokban eltöltött pár év után azt mondtam magamnak: profi edző szeretnék lenni. A Lega Pro pedig nem az, ahol ezt elérhetem, választhattam, hogy állást vagy országot váltok. Végül az utóbbi mellett döntöttem. A többi már egy apró esélyből született, találkoztam Fabio Cordella menedzserrel, aki felvázolta ezt a lehetőséget a Honvédnál, nekem pedig nem kellett kétszer mondani, hogy elvállaljam” – idézi a tuttomercatoweb.com Marco Rossit.

A Honvéd olasz szakvezetőjét természetesen arról is kérdezték, hogy mi a különbség a két ország futballja között.

„Különbségek vannak a közegtől kezdve egészen a mentalitásig. Magyarországon nem könnyű megteremteni a csapatszellemet, mert fiatal játékosokból, és egymáshoz képest más kultúrából érkező futballisták alkotják a csapatokat. A technikai szint alapján öt-hat NB I-es csapat nyugodtan beférne a Serie B-be, míg a többi a Lega Pro szintjén van.”

Az olasz médium a Honvéd esetleges nemzetközi kupaszerepléséről is kérdezte a szakembert. Mint ismert, a kispestiek 29 pontot gyűjtöttek a bajnokságban, ezzel jelenleg a hetedik helyen állnak.

„A Honvéd az a csapat, amely a legkevesebbet költi az európai kupaszereplésre esélyes csapatok közül. A klubvezetőség nagyon óvatos, fiatal tehetségekre összpontosít, az átlagéletkor nálunk a legalacsonyabb a ligában. Egyébként a kupaindulás pontosan azt a lehetőséget adná meg a csapatnak, hogy az európai piacon is jobban szét tudjon nézni” – tette hozzá Rossi, aki a magyar nyelvről is elmondta a véleményét.

„Nagyon trükkös és nehéz” – véli a szakember, aki saját bevallása szerint az olaszon kívül angolul és spanyolul is megérteti magát.

És hogy marad-e Rossi Magyarországon?

„Azt hiszem, a klub és a sajtó is értékeli a teljesítményemet. Szívesen maradnék a klubnál és hosszabbítanám meg a szerződésemet. Igaz, azt sem tagadhatom, ha esélyem lesz rá, hogy egy másik bajnokságban próbáljam ki magam, átgondolom a lehetőséget. De azon nem gondolkozom, hogy visszatérjek Olaszországba.”

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
2026.06.08. 18:52